Idén lenullázódhat a bankszektor átlagos jövedelmezősége

Az első félévben tovább romlott a hitelállomány minősége a PSZÁF kockázati jelentése szerint. A bankok jövedelmezősége jelentősen csökkent, az idén a szektor átlagos jövedelmezősége akár nulla körüli is lehet. A pénzügyi vállalkozások a legveszélyeztetettebbek, a közeljövőben számos szolgáltató szüntetheti be tevékenységét. A biztosítók üzleti tevékenysége romlott, kockázataik továbbra is jelentősek.

A PSZÁF második negyedévi kockázati jelentése szerint június végén az összes hitelszerződés 38,8 százaléka késedelmes, 23,2 százaléka pedig 90 napon túli elmaradásban volt. A késedelmes szerződések számának gyarapodása markánsan lassult, miközben a késedelmes állomány összege gyorsuló ütemben nőtt.

 

A lakossági hitelállományon belül a jelzáloghitelek minősége az átlagosnál gyorsabban romlott: az összes szerződés 23 százaléka volt késedelmes, 8,2 százaléka, vagyis 105 ezer szerződés pedig 90 napon túli fizetési késedelem miatt nem teljesítőnek minősült. A nem teljesítő szerződések teljes követelés-állománya 574 milliárd forintot ért el. A bankrendszer továbbra is biztonságosan működik, de jövedelmezőségét a piaci folyamatokon túl a pénzügyi szektort érintő különadó és a hatóságok új fogyasztóvédelmi indíttatású intézkedései is negatívan érintik.

 

Az ügyfélhitelezés volumene jelentősen csökkent, s számolni kell a hitelbiztosítékok (ingatlan, gépjárművek) piacainak gyengeségével is. A bankszektor eszközoldali likviditása továbbra is biztonságosan magas. A forrásoldalon tovább csökkent az ügyfélbetétek állománya és súlya, fokozódott a nagykereskedelmi forrásoktól való függőség. A bankok és bankfiókok átlagos jövedelmezősége - jelentős és növekvő szórás mellett - lényegesen romlott az első félévben, s az év hátralévő részében sem lesz jobb a helyzet. A 2010 júniusa előtti egy évben 12 bank és 7 bankfiók, tehát a szektor kétötöde termelt veszteséget; a veszteséges bankok eszközeinek részaránya 5,3-ról 23 százalékra nőtt.

 

A 12 havi görgetett alapon számolt tőkejövedelmezőség (ROE) átlaga 7,7 százalékra csökkent. A bankszektor kamatmarzsa az év első felében tovább nőtt, mert az eszközoldali kamat jóval kisebb mértékben csökkent a forrásoldalinál. Egyelőre a lassan javuló konjunktúra ellenére sincs bizonyíték arra, hogy a közeljövőben megállna a bankok portfólióminőségének romlása. Az idén az átlagos banki jövedelmezőség akár nulla körüli is lehet, a veszteséges szolgáltatók száma pedig elérheti az összes bank mintegy felét. Jövőre a felügyelet szerint némi javulásra van kilátás.

 

A bankrendszer átlagos tőkeellátottsága továbbra is megfelelően magas. A bankoknak a szabályozói minimum tőkekövetelménnyel számított tőkemutatója 12,5 százalék, a törvényi minimum mintegy másfélszerese. A belső tőkeképződés mértéke azonban jelentősen csökkent, az alacsony jövedelmezőségű és tőkemegfelelésű bankoknál tőkeemelés vagy a kockázatvállalás visszafogása válhat szükségessé - állapítja meg a PSZÁF. A szövetkezeti hitelintézetek fő kockázata, hogy dinamikusan nőtt a - viszonylag magas sérülékenységű - kkv-szektorral szembeni hitelállomány, és lendületesen halmozódott a késedelmes állomány.

 

A szövetkezeti hitelintézetek ugyanakkor kedvező likviditási helyzetben, korlátozott devizakitettséggel, s a stabilitási problémák jelentős részét orvosló intézményi konszolidáció mellett működnek. A pénzügyi vállalkozások a hazai pénzügyi szektor leginkább veszélyeztetett alszektorának tekinthetők a jelentés szerint: portfólió minőségük tovább romlott, eszközállományuk zsugorodott, jövedelmezőségük csökkent, és tovább nőtt a veszteséges intézmények száma. A szolgáltatók harmada-fele, gyakorlatilag a nem bankcsoporthoz tartozó és veszteséges, illetve alultőkésített intézmények legnagyobb része közvetlen veszélyben van.

 

A közeljövőben számos szolgáltató szüntetheti be tevékenységét. A biztosítók üzleti teljesítménye romlott, az alszektorra ható kockázatok továbbra is jelentősek. A biztosítási termékek iránti kereslet változatlanul csökken vagy stagnál, érdemi élénkülés csak a unit-linked befektetési konstrukcióknál tapasztalható. A tavaszi vihar- és árvízkárok mintegy 37 milliárd forintnyi kifizetései miatt a nem-élet üzletág jövedelmezősége számottevően visszaesett. A biztosítók jövedelmezőségének megoszlása az egyes szolgáltatók között nagyon egyenlőtlen: a visszaesés különösen az új alapítású, kis piaci részesedéssel bíró biztosítók körében járhat jelentős kockázattal, ahol a veszteséges üzleti tevékenység mellett jelentkező különadó-kötelezettség a tőkemegfelelést érdemben veszélyeztetheti.

 

További kockázat a befektetési tevékenység eredményének csökkenése, valamint az alacsony piaci kereslettel és a kiélezett piaci versennyel kapcsolatban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csökkenő díjszabása. A befektetési vállalkozások helyzete kedvező: az átlagos tőkejövedelmezőség magas, a tőkeellátottság kimagaslóan bőséges. A jövedelmezőséget ugyanakkor kedvezőtlenül érintette a kereskedési tevékenységből származó eredmény visszaesése. Az alapkezelőknek 2010-ben összesen 2,2 milliárd forint különadót kell megfizetniük, amely az alszektor hagyományosan magas jövedelmezőségét csak mérsékelten csökkenti, azonban bevezetésével néhány szolgáltató várhatóan veszteségessé válik. Az alapkezelői szektor kockázatai változatlanul mérsékeltek, noha a kezelt vagyon növekedési dinamikája lelassult. A kezelt magán-nyugdíjpénztári állományok volumenének várható csökkenése további állománycsökkenést hozhat.


December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás: