PSZÁF az új szuperfelügyelő

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jövőben rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekének védelmében közérdekű pert indíthat, illetve békéltető testületet is működtethet a főhatóság.(MTI)

A PSZÁF a főhatóságra vonatkozó új törvény értelmében javaslatot tehet jogszabályok megalkotására és véleményezési joggal rendelkezik a pénzügyi rendszert érintő döntések és jogszabályok előkészítése során.

 

A parlament a múlt év decemberében elfogadott törvénymódosítás során rögzítette, hogy a PSZÁF feladatai ellátása során együttműködik a jegybankkal, a Gazdasági Versenyhivatallal, illetve az általa felügyelt szervezetek, vagy személyek ellenőrzését ellátó más hatóságokkal. A felügyelet olyan fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott költségvetési szerv, amelynek költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez, kiadási és bevételei főösszegeit kizárólag az Országgyűlés csökkentheti.

 

A felügyelet látja el a magyarországi hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a lakástakarék-pénztárak, a magánnyugdíj-pénztárak, a jelzáloghitel-intézetek felügyeletét. A PSZÁF felügyeli a biztosító társaságokat és a biztosítási piacon tevékenykedő cégeket, a biztosítási alkuszokat, a befektetési vállalkozásokat és az árutőzsdei szolgáltatókat, valamint az általuk végzett tevékenységet, a viszontbiztosítókat, a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó cégeket és intézményeket, emellett a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. felügyeletét is ellátja.

 

A PSZÁF elnöke a főhatóság tevékenységéről a tárgyévet követő május 31-ig számol be az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre tájékoztatást ad az Országgyűlés ilyen feladatkörrel rendelkező bizottságának. A PSZÁF elnökének kinevezésével kapcsolatban a törvény rögzíti: a felügyelet elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki. A felügyelet két alelnökét - a felügyelet elnökének javaslatára - a miniszterelnök hat évre nevezi ki, az úgynevezett Pénzügyi Békéltető Testület elnökét a felügyelet elnöke nevezi ki hat évre. A felügyelet elnökét annak akadályoztatása esetén az általa kijelölt alelnök helyettesíti. (A Pénzügyi Békéltető Testület fogyasztóvédelmi feladatokat lát el, vitás ügyeket próbál rendezni a bankok és az ügyfelek között.)

 

A főhatóságról szóló új törvény az úgynevezett Pénzügyi Stabilitási Tanács tevékenységéről is rendelkezik. A Pénzügyi Stabilitási Tanács célja, hogy tevékenységével összhangot teremtsen a pénzügyi közvetítő rendszerben működő intézmények egyedi kockázatait felügyelő mikro-prudenciális felügyelet, valamint a pénzügyi rendszer egészét veszélyeztető rendszerkockázatokat figyelemmel kísérő makro-prudenciális felügyelet között. A Pénzügyi Stabilitási Tanács a PSZÁF elnöke, az MNB elnöke és a pénz-, tőke- valamint a biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter alkotta háromfős konzultációs testület, amely a pénzügyi közvetítő rendszer egészének stabilitása érdekében információkat oszt meg, a pénzügyi rendszer egészét érintő stratégiai szabályozási, kockázati, valamint egyéb elvi kérdésekben tanácskozik és szükség esetén állást foglal.

 

A pénzügyi rendszer egészének stabilitását érintő bármely állásfoglalásuknak egyhangúlag kell megszületnie. A Pénzügyi Stabilitási Tanács feladata, hogy a pénzügyi stabilitási célok érdekében folyamatosan figyelemmel kísérje a hazai pénzügyi rendszer egészének és a pénzügyi piacoknak a stabilitását, számba veszi a rendszert potenciálisan veszélyeztető, illetve a pénzügyi folyamatok által generált kockázati tényezőket. A Pénzügyi Stabilitási Tanács elnöki tisztét évenként felváltva a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter, a PSZÁF elnöke, valamint az MNB elnöke tölti be.

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás:

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás:

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás: