Paksi Erőmű - Varga: sikerült megállapodni a paksi beruházás pénzügyi szerződéséről
A miniszter elmondta: az orosz fél arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít a beruházáshoz. Elmondása szerint 80-20 százalékos felosztásban állapodtak meg, vagyis 20 százalékot kell hozzátennie a költségekhez a magyar félnek. Közölte, hogy megállapodás jött létre a kamatszintben és abban is, hogy mikor kell megkezdeni a törlesztést.
###ajanlo_szja###
A kamat mértékére vonatkozó kérdést a miniszter elhárította azzal, hogy ezt a következő napokban fogják bejelenteni. Elmondta viszont, hogy az elkészült erőmű beüzemelése után fél évvel kezdődően, körülbelül 21 éven keresztül kell majd törleszteni a hitelt. Olyan megállapodást tudtunk kötni, ami az orosz fél számára is megfelelő, és a magyar félnek kedvezőbb, mint amit a piacon el tudott volna elérni - hangsúlyozta Varga Mihály A megállapodást be fogják nyújtani elfogadásra a parlamentnek. (MTI)