Pályázat nyílt a háziorvosi praxisközösségeknek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok és fenntartó önkormányzatok pályázhatnak újabb ötmilliárd forintra a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

Pályázat nyílt a háziorvosi praxisközösségeknek

Kásler Miklós elmondta: a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése.
   
A program most nyíló forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-80 millió forint vissza nem térítendő támogatás jut.
   
A miniszter közölte, az új egészségkultúra meghonosításáért számos programot indítottak el, ennek egyik eleme a praxisközösségeknek szóló pályázat. A cél az alapellátás megerősítése, és az, hogy lehetőség szerint a diagnózishoz és az egyes terápiákhoz a betegek ott férjenek hozzá, ahol élnek - tette hozzá.
   
Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy a program első pályázati kiírásában 5,8 milliárd forint állt rendelkezésre a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására és a megelőzést szolgáló feladatokra. Akkor 79 nyertes közösség egyenként átlagosan 67-69 millió forintot nyert el. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) korábbi pályázatait is tekintve már 131 praxisközösség működik, azaz több mint 1,2 millió ember számára válik elérhetővé ez a fajta ellátás.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban? ITT kiszámolhatod!
   
A pályázati feltételekről a miniszter elmondta, olyan praxisközösségek jelentkezését várják, amelyekben legalább öt háziorvos dolgozik együtt, a program forrásai lehetőséget adnak a megelőzést szolgáló eszközök, műszerek beszerzésére, vagy további szakemberek - dietetikus, gyógytornász, pszichológus - bevonására.
   
Kásler Miklós bízik abban, hogy ezzel a pályázati lehetőséggel tovább nő a csoportpraxisok száma, tevékenységi körül bővül, hiszen a cél az lenne, hogy ez a rendszer országosan kiépüljön.
   
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: a Három generációval az egészségért pályázat első körében eddig több mint 20 ezer embert vontak be a szűrésekbe, állapotfelmérésekbe.
   
Elmondta, pozitív visszajelzések érkeztek a program indításával kapcsolatban, és bízik abban, hogy a most megnyíló pályázat iránt is nagy lesz az érdeklődés.
   
Az államtitkár az eddigi vizsgálatok közül kiemelte, hogy például demenciaszűrést 2067 esetben, egészségértés-felmérést 2996, pitvarfibrillációs szűrést 2396 esetben végeztek, a gyermekeknek szóló mozgásprogramba pedig 1191 gyermeket vontak be.
   
Horváth Ildikó közölte, a pályázatok beadási határideje november 10-e; reményét fejezte ki, hogy a pályázatok gyors elbírálása után januárban megkezdődhet a munka a praxisközösségekben.
   
A program szakmai irányítója - hasonlóan az első körhöz - az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet.

Hozzászólások

Páciensből fogyasztó - Ilyen lesz az egészségügy húsz év múlva

A digitalizáció és az adatalapú szolgáltatások tömeges megjelenése két évtizeden belül alapjaiban változtatja meg az egészségügy működését. A páciensekből fogyasztók lesznek, akik proaktívan viszonyulnak saját egészségügyi állapotukhoz. Utánajárnak milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe, majd orvosukkal együttműködve menedzselik egészségüket. Ezek a legfontosabb megállapításai a Deloitte tanácsadócég egészségügyi trendeket vizsgáló globális fogyasztói felmérésének.
2020. 07. 10. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árcsökkenés közeleg az albérletpiacon?

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.
2020. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus a hírekben is uralta a tavaszt

Több mint 30 000 cikket tettek közzé a legfontosabb hazai híroldalak a koronavírushelyzet alakulásáról az elmúlt öt hónapban, a témával foglalkozó összefoglalókban a leggyakoribb szó a „fertőzött” volt, amelyet összesen 27 273 alkalommal említettek. A legtöbb hír március hónapban jelent meg, ezen belül is a március 15-i hosszú hétvégét követő időszak volt a legintenzívebb, amikor szinte percenként jelentek meg az újabb és újabb cikkek. A Clementine az online felületeken megjelent hírekből készített strukturált adatbázist, melyen megvizsgálta a súlypontok változását az érintett témákat illetően: a külföldi beszámolóktól az operatív törzs intézkedésein keresztül az ellenszer kutatásáig.
2020. 07. 10. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most látszik csak igazán, mit művelt a járvány a hitelekkel

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint óriási volt a visszaesés az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán májusban. A személyi kölcsönöknél lassacskán, de újra éledezik a piac.
2020. 07. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapítványokat ellenőrzött az Állami Számvevőszék

A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül tizennégynél tapasztalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkövető magatartást a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor - közölte az ÁSZ csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
2020. 07. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves a Magyarok Kenyere program

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az idén 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat, amelyet 20 malomban őrölnek majd meg - tájékoztatták a program felelősei csütörtökön közleményben az MTI-t.
2020. 07. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben van az álláskeresők száma Magyarországon

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthárdon is telephellyel rendelkező Leadec Kft. ügyvezetőjének adott át munkahelyvédelmi támogatásról szóló okiratot.
2020. 07. 10. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a koronavírus terjedése Moszkvában

Moszkvában csütörtökre 568-cal nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma, ami a legalacsonyabb napi növekmény április 5. óta az orosz fővárosban.
2020. 07. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország teljesíti a tüntető kórházi dolgozók követeléseit

Hat hétig tartó tárgyalások után csütörtök virradóra megszületett Franciaországban a megállapodás a szakszervezetek és a kormány között arról a nagyobb állami ráfordításról, amelyet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg Emmanuel Macron elnök.
2020. 07. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország felkészült a járvány második hullámára

Csehország megfelelő mennyiségű, hat hétre elegendő védőeszközökkel rendelkezik arra az esetre, ha kitörne a koronavírus-járvány második hulláma - jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter csütörtökön.
2020. 07. 09. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvette a 4iG NyRt. a TR Consult Kft. 100%-os üzletrészét

Újabb akvizícióról számolt be a 4iG Nyrt. tőzsdei társaság, mely a BÉT hivatalos oldalán került bejelentésre.
2020. 07. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő adat érkezett, örülhetnek a lakásvásárlók?

Az Eurostat tegnap megjelent legfrissebb, 2020 első negyedévéről tudósító lakásárindexe szerint hazánk – a 27 vizsgált ország közül – az utolsó helyen áll az ingatlanár változásban. Az előző év azonos időszakához képest ugyanis 5,4 százalékkal csökkent a reál (azaz inflációval korrigált) lakásár. Két negyedévvel ezelőtt még a dobogó élén álltunk a 10,5 százalékos drágulással – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2020. 07. 09. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,99 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 35 780,40 ponton zárt csütörtökön.
2020. 07. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német külkereskedelmi többlet májusban

A vártnál kevésbé nőtt a német export és import májusban az előző havihoz képest, a külkereskedelmi többlet azonban nagyobb lett a vártnál és az előző havinál is, de így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
2020. 07. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Naptej, maszk, utasbiztosítás – Így nyaraljunk külföldön 2020-ban

Lassan ébred a turizmus határon innen és határon túl is: egyre több népszerű úticél várja az utazókat, és egyre több magyar veszi fontolóra, hogy nyári szabadságát külföldön töltse el. Bár a szabályok lazulnak, fontos tudatosítani, hogy a koronavírus – akárcsak hazánkban – sok országban még mindig jelen van, éppen ezért nem árt utazásainkat is nagyobb elővigyázatossággal tervezni. A szakértők szerint fokozottan igaz most, hogy utasbiztosítás nélkül nem érdemes elindulni.
2020. 07. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: