Párizsban 8 százalékkal csökken az ivóvíz ára

Párizsban - ahol az önkormányzat visszavette a vízközművek üzemeltetését a Veolia et a Suez Environnement cégcsoportoktól - július 1-től nyolc százalékkal csökken az ivóvíz ára. A fogyasztók ugyanakkor ebből keveset fognak megérezni, a főpolgármester viszont szimbolikusnak tartja az intézkedést - írta szerdán a Le Parisien című fővárosi napilap.

Bertrand Delanoe, Párizs szocialista főpolgármestere maga jelentette be a városházán, hogy július 1-től a víz köbméterenkénti ára a jelenlegi 1,0464 euróról (281 forintról) 0,9627 euróra (259 forintra), azaz nyolc százalékkal csökken, miközben Párizsban már eddig is olcsóbb volt a víz más francia nagyvárosokhoz képest.

 

Delanoe "történelmi" árcsökkenésről beszélt, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia fővárosban 25 éve nem csökkent a víz ára, s 1985 és 2000 között 260 százalékkal nőtt. A főpolgármester szerint egyértelmű, hogy mindez annak köszönhető, hogy a polgármesteri hivatal "vissza-önkormányzatosította" a vízközművek üzemeltetését.

 

A francia fővárosi önkormányzat 2008 végén hozta létre Eau de Paris néven saját cégét, amely 2010. január 1-én vette át a vízközműveket a Veoliától, amely Párizs jobb partját, illetve a Suez Environnement-től, amely a főváros bal partját látta el ivóvízzel. Ekkor járt le a két cégnek az önkormányzattal megkötött szerződése. Anne Le Strat, Párizs vízszolgáltatásáért felelős alpolgármestere, az önkormányzati cég igazgatójának tájékoztatása szerint az önkormányzat 36 millió eurót (9,6 milliárd forintot) tudott gyorsan azzal megtakarítani, hogy a vízszolgáltatás teljes üzemeltetését visszavette.

 

Mégpedig azzal, hogy a magáncégekkel ellentétben nem kell profitot termelnie és szétosztania a tulajdonosok között, hanem a teljes nyereséget a rendszer karbantartására, illetve árcsökkentésre fordíthatja. A párizsiak éves vízszámlája eddig átlagosan háromszáz euró (80 ezer forint) volt, ebből az ivóvíz 37 százalékot tett ki, ezért a fogyasztók megközelítőleg évente tíz euróval (2700 forint) fognak kevesebbet fizetni.

 

A Le Parisien kommentárja szerint a nyolc százalékos csökkentést a párizsiak azért nem fogják igazán megérezni, mert csak az ivóvíz ára mérséklődik, ami a vízszámlának csak a harmadát jelenti, a többi a szennyvízelvezetés ára és adó, amelyeknek összegét nem az önkormányzat határozza meg. Vagyis az ivóvíz árának csökkentését a számla más összetevői árának növekedése miatt a párizsiak valószínűleg nem is fogják észrevenni - hívta fel a figyelmet a lap.

 

"Ez a csökkentés nem egyszerűen gazdasági célú, hanem annak a bizonyítéka, hogy a közszolgáltatás lehet hatékony. Ez biztató jel a fogyasztóknak arra, hogy felelősen gazdálkodunk" - hangsúlyozta a lapnak az alpolgármester. Ezt az értelmezést azonban az előző szolgáltatók és a kormánypárt is vitatják. Marc Reneaume, a Veolia részéről tévedésnek tartja az ivóvíz árának csökkenését a vissza-önkormányzatosítással magyarázni.

 

Véleménye szerint az önkormányzat most annak a gyümölcsét élvezi, hogy a cég 25 év alatt 250 millió eurót (67 milliárd forintot) fektetett be a párizsi vízszolgáltatás fejlesztésébe, ami akkor is árcsökkenéshez vezetett volna, ha a magáncégek kezében marad a vízszolgáltatás. Hasonló álláspontot képviselnek a jobbközép kormánypárt, az UMP képviselői is, akik nem szavaztak az új önkormányzati vízszolgáltató cég igazgatótanácsi ülésén.

 

Úgy vélik ugyanis, hogy az árcsökkentés csak a választók megtévesztésére szolgál. A Zöldek sem támogatták az intézkedést, mert szerintük a szocialista főpolgármester "politikai akciójáról" van szó egy "egy teljesen nevetséges összeg" miatt. (MTI)


A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás:

Jövőre gyorsulhat vissza a magyar infláció

A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A különböző adminisztratív árkorlátozások esetleges legalább részbeni kivezetése, valamint a közel-keleti konfliktus hatásai miatt az év második felében gyorsulhat a pénzromlás üteme, ugyanakkor az éves átlagos infláció még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben. Az országgyűlési választásokat követően a forint jelentősen erősödött, az év második felében azonban ezt a felértékelődést fékezheti a gyorsuló infláció, a költségvetés állapota és a várhatóan fokozatosan romló külső egyensúly.
2026. 05. 22. 12:00
Megosztás:

Kaló Zoltán lesz az egészségbiztosító vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) néven fog működni.
2026. 05. 22. 11:30
Megosztás: