Pénzosztogató titkos Mikulás

Kansas Cityben is százdollárosokat osztogatott egy titkos mikulás járókelőknek, ahogy a minap egy másik amerikai városban, az észak-karolinai Charlotte-ban.

A jótékony akciók nagyon hasonlóak: Kansas Cityben is azok részesültek az ajándék bankókból, akik a leginkább rászorulóknak találtattak: többek között egy halálos beteg rendőr, egy hajléktalan férfi, egy 81 éves nagymama, akinek 27 unokája van, és akinek közölnie kellett velük, hogy az idén nem telik neki semmilyen karácsonyi ajándékra.

 

Vannak, akik "repetát" is kapnak, így például egy kétgyermekes, munkanélküli anya, aki örömkönnyekig meghatódott az ajándéknak, mondván, így nem csak egy-egy apróságot vehet 3 és 8 éves gyermekének. Azon túl, hogy minden megajándékozott meglepődik, reakcióik sokfélék. Akadnak a megajándékozottak közül, akik a bankjegy valódiságát firtatják. Kansas City titkos mikulása nem fedi fel kilétét. Az átlagosnál magasabb férfi a második a "maga nemében".

 

A városban ugyanis régi hagyomány az utcai pénzosztás karácsony előtt, a mostani titkos mikulásnak volt egy elődje. Róla viszont kiderült, hogy ki: Larry Stewartnak hívták. 2007-ben hunyt el, 58 évesen. Életében több mint 1 millió dollárt osztogatott szét a saját pénzéből. Halála után - hogy ne maradjon Kansas City tikos mikulás nélkül - egy ismeretlen folytatja a jótékonykodást. Secret Santa II-nak hívják, azaz Titkos Mikulás 2-nek. Most decemberben 40 ezer dollárt osztogat szét.

 

A megajándékozottakat például egy használtruhaboltnál szemeli ki, és kis beszélgetés után dönti el, rászorul-e az illető az ajándékra. Így volt ez azzal az 59 éves nővel is, aki szomorúan bámulta az olcsó ruhákat, és kiderült, hogy tavaly meghalt a fia, a férje idén júliusban, és nem sokkal később lányuk is követte. Az immár gyerektelen özvegy is két százdollárost kapott.

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook végleges döntést hozott

Igen, a hír igaz, és mára lényegében eldőlt: a Meta megszünteti a Messenger külön telepíthető asztali alkalmazásait Windowsra és macOS-re. Ez azt jelenti, hogy a „Messenger Desktop” programok ezekre az operációs rendszerekre a továbbiakban nem lesznek elérhetők. De mit jelent mindez a gyakorlatban?
2026. 02. 24. 01:00
Megosztás:

Ingyenes online hazugságvizsgálat - most minden kiderül!

A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
2026. 02. 24. 00:30
Megosztás:

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás:

A Mercedes erősítene a csúcskategóriás szegmensben

A Mercedes-Benz AG középtávú stratégiai terveiben szerepel, hogy mintegy 2 milliós értékesítési darabszám mellett megerősítse pozícióját a csúcskategóriás szegmensben, egyidejűleg növelje az elektrifikált modellek részarányát, miközben megőrzi a márka alapértékeit - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
2026. 02. 23. 23:00
Megosztás:

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás:

A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása

A héten elkészül a Vác és Balassagyarmat közötti vonal felújítása, a kedvezőtlen időjárás miatti kényszerszünet nagy részét sikerült behozni - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának hétfői közleményében.
2026. 02. 23. 21:00
Megosztás:

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás:

Márciusban indul az idei lakásbiztosítási kampány

Március 1-jén kezdődik az idei lakásbiztosítási kampányban az egy hónapig tartó felmondási időszak, amely lehetőséget ad a lakásbiztosítások felülvizsgálatára, aktualizálására - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak

A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:00
Megosztás:

Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
2026. 02. 23. 18:00
Megosztás:

Az okospénz a Bittensor (TAO) tokent vásárolja – A blokklánc már most árulkodik

A kriptopiacon gyakran a hangos bejelentések viszik a prímet, de az igazán jelentős tőke sokszor csendben mozog. A legfrissebb elemzések szerint a Bittensor (TAO) esetében éppen ez történik: az intézményi befektetők látványos PR nélkül, on-chain adatokkal igazolható módon építenek pozíciót. A kérdés már nem az, hogy történik-e felhalmozás – hanem az, hogy mit jelent ez az árfolyam jövőjére nézve.
2026. 02. 23. 17:30
Megosztás:

SPB: a kötvénypiacokon 2026-ban elsősorban dolláros és eurós papírokba érdemes fektetni - van, amelyik 20%-os hozampotenciált is kínál

2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért a kötvénypiacokon érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat választani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek. Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek - mondja Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni. A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.
2026. 02. 23. 17:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
2026. 02. 23. 16:30
Megosztás:

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en: ilyen befektetésre a 9 évad alatt még nem volt példa

A Cápák között befektetői igazi aranyhalra találtak vasárnap az RTL-en – a Jójegy nevű edukációs startupra négyen is ráharaptak. A vállalkozásért kisebb küzdelem, úgymond cáparoham is kialakult, végül olyan formában történt a befektetés, amire a magyar üzleti show-műsor 9 évada alatt még soha nem volt példa.
2026. 02. 23. 16:00
Megosztás:

2026 a tudatos építkezés éve lehet a kékgalléros szektorban

A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a WHC Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők szerint 2026 egyik legfontosabb kifejezése a tudatos humántőke-menedzsment lesz a fizikai munkaerőpiacon.
2026. 02. 23. 15:30
Megosztás: