Pénztárgépek - Kivárnak a regisztrációval a kereskedők

Eddig csak mintegy 30 ezren kértek online pénztárgép-üzembehelyezési kódot az adóhatóságtól, holott a 16 karakteres azonosítóval a szeptember 1-jei határidőre 200-250 ezer pénztárgépnek kell rendelkeznie.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint azonban nem annyira rossz a helyzet, mint látszik, az utóbbi három napon már megkétszereződött az igénylők száma, s arra számítanak, ezután gyorsuló ütemben bővül. Már csak azért is, mert e nélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépeket, és ez feltétele a gépenként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének is. A NAV honlapján közzétett regisztrációs nyomtatványon egyúttal jelezni lehet a támogatási igényt is.

 

A tanúsítványt öt-nyolc nap alatt megkapja az igénylő, amit oda kell adni a pénztárgép-forgalmazónak, s ő igényli majd az adóhatóságtól az 50 ezer forintot. Ha valaki nem kér támogatást, a kódra akkor is szükség van, mert anélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépet - hangsúlyozta Varga Árpád. Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az adóhatóság a szeptember 1-jei határidő után megkezdi annak ellenőrzését, hogy az érintettek rendelkeznek-e online pénztárgéppel, ha pedig nem, regisztráltatták-e magukat. A kód meglétét úgy tekinti a NAV, még ha nem is kapta még meg a pénztárgépét, hogy az adózó mindent megtett kötelezettsége teljesítése érdekében, hiánya esetén azonban mulasztási bírságot szabhat ki. Varga Árpád elmondta, a jövő héten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kérésére országos konzultációsorozatot indítanak, ennek keretében ismertetik az online pénztárgép rendszerének működését, az adóügyi ellenőrzés menetét.

 

Eddig már közel negyven helyszínre hívták a NAV szakértőit. Közölte azt is, hogy eddig három, az állami adóhatósággal online adatkapcsolatra képes gép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól. A Magyarországon bevezetendő online pénztárgépes rendszer biztonságosabb a más országokban bevezetetteknél - válaszolta az elnökhelyettes arra a felvetésre, hogy nem lett volna-e egyszerűbb és gyorsabb átvenni valamelyik már működő megoldást. A pénztárgépek adóhatósághoz való online bekötésének következményeként korábban 95 milliárd forint többletbevételt vártak, a határidő többszöri csúszása miatt azonban ennek már csak mintegy felével terveznek. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július közepén 2013-ra az átállás kapcsán 45-50 milliárd forintot említett. Varga Árpád úgy vélekedett, az eredetileg tervezett összeg hosszabb távon "benne van a rendszerben".

 

Hozzátette: a májusi kiskereskedelmi adatok szerint már vannak jelei a fellendülésnek, és annak is, hogy a kereskedők a korábbinál több bevételt vallottak be. Az utóbbiban szerepet játszhatott az a piacon gyorsan terjedő hír is, hogy a NAV összeveti majd az új adatokat a régiekkel, s becslést készít a korábbi forgalomra vonatkozóan.


A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás:

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás: