Politikai nyomásra odébb állna a PSZÁF új elnöke?
2009. 06. 29. 14:55
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 16:10, költségvetési bizottsága 16:12 arányban támogatta Farkas Ádám jelöltségét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának elnöki posztjára a testületek hétfői ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Farkas Ádám a bizottsági meghallgatásokon elmondta: a felügyelet szakmai erősítését, elemző, előrejelző és megelőző, valamint fogyasztóvédelmi szerepének megújítását tartja a legfontosabb célnak. Az elmúlt másfél-két év bebizonyította, hogy a nemzetközi és nemzeti felügyeleti rendszerek nem tartottak lépést a piaci szereplők fejlődésével, amelyek hihetetlenül gyors globalizációs folyamaton mentek keresztül, termékeiket, tranzakciókat kiterjesztették a világ minden piacára, megpróbálták kihasználni a különböző felügyeletek közötti különbségeket, szabályozási arbitrázst hoztak létre. A válság megmutatta, hogy ha a felügyeleti rendszer nem tart ezzel lépést, nagyon komoly problémák jelentkeznek az egész világban - hangsúlyozta. Farkas Ádám elképzeléseit ismertetve elmondta: meg kell erősíteni a felügyelet szakmai elemző tevékenységét, javítani előrejelző képességét, elsősorban a kockázatokat illetően, hogy preventív tevékenysége sokkal erősebb legyen. A MÁV ÁBE ügy is ennek fontosságára mutat rá - tette hozzá. Farkas Ádám szerint a felügyeletnek sokkal több energiát kell fordítania arra, hogy a potenciális kockázatok felépülését megakadályozza. A másik fontos feladatnak a fogyasztóvédelem erősítését jelölte meg annak érdekében, hogy jobban érvényesüljön a pénzügyi intézmények és az ügyfelek közötti egyenlő bánásmód. Úgy vélekedett, a pénzügyi intézmények által kínált szolgáltatások nem egyszerűek, az ügyfeleknek pedig nincs elegendő ismeretük és információjuk, a felügyeletnek ezért fontos szerepe van abban, hogy az ügyfelek kiszolgáltatottsága csökkenjen azáltal, hogy a pénzügyi intézmények sokkal komolyabban veszik felvilágosító szerepüket. A bizottsági meghallgatásokon Farkas Ádám kifejtette: felkérést kapott a miniszterelnöktől arra, hogy egyeztetve a kormány szervezeteivel, a jegybankkal, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőivel, a következő hónapokban készüljön javaslat a PSZÁF irányítási és szabályozási rendszerének átalakítására. Ennek a célja az, hogy irányítási szempontból is támogassa a felügyelet megelőzési és a fogyasztóvédelmi szerepének erősítésére irányuló törekvéseket. A jelenlegi irányítási rendszer legfontosabb problémáját Farkas Ádám abban látja, hogy nem világos a különböző szintek között a feladat- és felelősség elhatárolás. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szintek számát csökkenteni kell, vagy bármit meg kell szüntetni, de világosabbá kell tenni a felelősségi viszonyokat, beleértve az elnöki felelősséget a PSZÁF munkájának megítélésében. Hangsúlyozta: arra kell törekedni, ha változás következik be, arra gyorsan kerüljön sor, a bizonytalanság a szervezetnél ne maradjon fenn tartósan. Képviselői kérdésekre reagálva elmondta: nem áll rendelkezésre elegendő belföldi megtakarítás a gazdasági növekedés finanszírozásához, ezért Magyarország a felzárkózás során továbbra is rá lesz utalva a külföldi tőkére. A jelölt emlékeztetett arra: amikor bőséges likviditás volt a nemzetközi piacon, a külföldi anyabankok rendkívül kedvező feltételekkel nyújtottak forrást, ám a válságban a kondíciók sokat romlottak, az anyabankok forráshoz jutása is nehezebbé vált és megdrágult. Farkas Ádám szerint a fiskális és a monetáris politika, a felügyelet, az egyes hitelintézetek és az ügyfelek egyaránt felelősek azért, hogy a devizahitelek nagy aránya miatt az ország sérülékenysége megnőtt. A felügyelet szerepe, hogy az elemzésekből leszűrje: felépültek-e az általa felügyelt intézményrendszerben olyan kockázatok, amelyek összeadódva már makrogazdasági szintű instabilitást eredményezhetnek, és ezt időben jelezze a gazdaságpolitika alakítóinak annak érdekében, hogy időben meg lehessen tenni a szükséges lépéseket, amelyek megakadályozzák a túlzott kockázatokat. Ellenzéki képviselői kérdésre kifejtette, hogy nincs a tulajdonában off-shore cég, itthon, adózott jövedelemből tett szert minden megtakarítására. Varga Mihály, a költségvetési bizottság elnöke, a Fidesz alelnöke a szavazáskor kijelentette: a jelöltet politikai kinevezettnek tekinti, mivel a PSZÁF elnökváltására nem az Európai Parlamenti választás előtt, hanem az után kerül sor. Farkas Ádám egy másik ellenzéki kérdésre kifejtette: elnöki megbízatását nem politikai kinevezésnek, hanem szakmai feladatnak tekinti. "Amennyiben egy kormányváltás esetén azt érzékelem, hogy ezt a szakmai feladatot nem rám kívánja bízni az új kormány, akkor ennek megfelelően fogok a helyzetre reagálni". Ugyanakkor megjegyezte, kívánatos lenne, hogy a magyar közéleti és politikai kultúrában bizonyos szervezetek mentessé váljanak a napi politikai csatározásoktól. "Az én tevékenységem erre fog irányulni" - jelentette ki Farkas Ádám.

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?
Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot
A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz
A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Erősödött a forint reggelre
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma
Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül
Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét
Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat
Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd
Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára
Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?
Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat
Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.