Pont kerülhet a Dunaferr-ügy válsághelyzetére

Az utóbbi hónapokban a vállalat vezetése több alakommal is jelezte, hogy a vállalat ukrán kisebbségi tulajdonosainak törekvései a Dunaferr átvételére jelenetős károkat okoznak és veszélybe sodorják Magyarország legnagyobb acélipari vállalatát, veszélyeztetik a 4000 főt foglalkoztató vállalat fennmaradását és ezzel a régió gazdasági stabilitását - olvashatjuk a Dunaújváros c. print hetilapban,

Pont kerülhet a Dunaferr-ügy válsághelyzetére

Ezzel kapcsolatában a lap kiemeli: „A komoly acélipari szereplők feltűnésével komoly lépéshátrányba kerülhetett az ukrán sajtóban „portyázók” frázissal illetett Taruta-csoport.

A magát a Dunaferr megmentőjeként kikiáltott … alakulat ukrán orgánumok egybehangzó állítása szerint tisztázatlan körülmények között foglalt el, majd sodort a tönk szélére több helyi nehézipari komplexumot; a csoport fejeként emlegetett Szergej Taruta ellen az ukrajnai „törvénytelen hatalomátvételek” kapcsán Angliában elmarasztaló ítélet született hamis tanúzás miatt 2020 júliusában.”

Ennek a helyzetnek vethet véget a Dunaújváros friss száma szerint egy új befektető érkezése. A hetilap úgy tudja, hogy több komoly acélpiaci szereplő érdeklődik a Dunaferr iránt: a Liberty Steel Group, a Duferco, valamint egy meg nem nevezett ukrajnai csoport. Utóbbi a lap szerint kormányzati szintű tárgyalásokat kezdeményezett a dunaújvárosi befektetésről.

(képünk illusztráció)


Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás:

Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás:

A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat

A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. 06. 07. 14:00
Megosztás:

A megelőzés jelentőségét emeli ki a Nébih az élelmiszerbiztonsági világnapon

A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
2026. 06. 07. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,70 százalékkal csökkenve 133 670,96 ponton fejezte be a hetet.
2026. 06. 07. 12:00
Megosztás:

Meredek jövőt jósolnak az XRP-nek – akár 70%-os zuhanás is jöhet öt éven belül

Miközben a kriptovaluta-piac továbbra is nehéz időszakon megy keresztül, egyes elemzők szerint az XRP jövője különösen bizonytalan lehet. A digitális eszközök teljes piaci kapitalizációja az elmúlt év rekordmagasságaihoz képest jelentősen visszaesett, és az XRP árfolyama is több mint kétharmadát elveszítette tavaly nyári csúcsértékének. Bár a token mögött álló technológia valós problémára kínál megoldást, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy hosszú távon képes lesz-e megőrizni jelentőségét.
2026. 06. 07. 11:00
Megosztás: