Putyin szerint Bulgária szándékosan akadályozza az Európába tartó gázvezeték építését

Bulgária szándékosan akadályozza saját területén a Török Áramlat gázvezeték Európa felé tartó folytatásának építését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután szerdán Szocsiban fogadta szerb hivatali partnerét, Aleksandar Vucicot.

Putyin szerint Bulgária szándékosan akadályozza az Európába tartó gázvezeték építését

Putyin a Vuciccal közösen tartott sajtókonferencia keretében először bírálta nyíltan Szófiát a Török Áramlat késleltetése miatt. Emlékeztetett arra, hogy Bulgária maga kérte a projektbe való felvételét és hogy korábban a Déli Áramlat gázvezetéket éppen a bolgár kormány miatt hiúsult meg.
   
"Ha a bolgár vezetés ezt (a Török Áramlat ügyében való együttműködést) nem akarja, akkor megtaláljuk a megvalósítás más útjait Európa déli részén" - mondta.        
   
Rámutatott, hogy a Török Áramlat szerbiai - a bolgár és a magyar határ közötti - folytatása 85 százalékban már elkészült, és a munkálatok néhány héten belül befejeződnek.
       
Vucic és Putyin egybehangzóan kijelentette, hogy Szerbia a környező országoktól pótlólagos mennyiségeket vásárolva biztosíthatja majd gázellátását, függetlenül attól, hogy sikerül-e megoldást találni az év végéig a lejáró ukrajnai gáztranzit-szerződés problémájára. Az orosz és a szerb elnök megállapodott a nyugat-balkáni ország gáztározó kapacitásának 750 millió köbméterről 2 milliárd köbméterre növelésére.  
   
Az orosz elnök kifejezte készségét az Ukrajnán keresztüli tranzit folytatására, de gazdaságilag elfogadhatatlannak nevezete a Kijev által támasztott feltételeket. Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója Szocsiban újságíróknak nyilatkozva túlzottnak nevezte az ukrán fél által megkövetelt tranzitdíjat.
   
Putyin közölte, hogy Oroszország kész támogatni Szerbiát abban, hogy Belgrád és Pristina között kompromisszum szülessen Koszovó ügyében. A kiegyezés esélyeivel kapcsolatban a találkozó elején Vucic borúlátásának adott hangot.
   
A szerb elnök köszönetet mondott vendéglátójának a Szerbia függetlensége és területe megőrzéséhez nemzetközi színtéren nyújtott támogatásért.  Kifejezte háláját Putyinnak és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek a két ország közötti haditechnikai együttműködésért is.
    

Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a tárgyalásokon nem esett szó orosz Sz-400-as légvédelmi rendszerek eladásáról, ám Belgrád kérésére Moszkva felgyorsította a Belgrádnak szánt felderítő és deszantos páncélozott járművek leszállítását. Mint mondta, a szerb fél az amerikai szankciófenyegetés ellenére is ragaszkodik a Pancir típusú orosz légvédelmi rakéták megvásárlásához.      
   
Boriszov beszámolója szerint Oroszország MiG-29M szintre korszerűsíti a szerb légierő MiG-29-es vadászgépeit.
   
A szerb elnök kifejezte Belgrád készségét az orosz vasutakkal való együttműködés iránt, Putyin pedig közölte, hogy Moszkva segítséget ajánlott fel az Air Serbia utasszállító-parkjának megújításához, és kész műszaki szervizközpontot létrehozni a belgrádi repülőtéren.    
   
Vucic egyébként meghívást fogadott el a nácizmus felett aratott győzelem 70. évfordulójának moszkvai megünneplésére, Putyin pedig az orosz támogatással épülő Szent Száva bazilika jövő évi belgrádi felszentelésére.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: