Rekordalacsony szinten a lakáshitel-kamatok! Elérkezett a drágulás ideje?

Hihetetlenül olcsó a lakáshitel 2021 elején. Jól mutatja ezt, hogy a legnépszerűbb, 10 éves kamatperiódusú kölcsön kamata közel 1 százalékponttal csökkent az elmúlt két évben, így egy 15 millió forintos hitelért 1,8 millió forinttal kell kevesebbet visszafizetni összességében. A Bankmonitor.hu szakértői szerint azonban több jel is arra utal, hogy ez az igen kedvező helyzet nemsokára megváltozhat.

Rekordalacsony szinten a lakáshitel-kamatok! Elérkezett a drágulás ideje?

“Ilyen olcsón még nem lehetett lakáshitelt felvenni”, hallhatjuk már évek óta. Van is ebben igazság, a lakáshitelek kamata folyamatosan negatív rekordokat dönt, ez pedig igencsak kedvező a lakásvásárlók számára. Jelenleg újabb szintet lépett a hitelek ára: már 3 százalék alatti hitelkamaton is elérhető 10 éves kamatperiódusú lakáshitel hazánkban. (A kamatperiódus az az időszak, amelyen belül a bank nem módosíthatja egyoldalúan a kölcsön kamatát.)

Egy százalékponttal csökkent a legnépszerűbb lakáshitelek kamata 2 év alatt

2019. februárja óta az 5 és 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek kamata 1 százalékponttal, míg a 20 évre rögzített kamatú kölcsöné 1,4 százalékponttal mérséklődött a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor alapján.

A 0,97 százalékpontos kamatcsökkenés egy 15 millió forint összegű, 10 éves kamatperiódusú és 20 éves futamidejű lakáshitel esetében 7 600 forinttal kisebb havi törlesztőket eredményez, ami összességében 1,8 millió forint pénzügyi előnyt jelent ahhoz képest, mintha két évvel ezelőtt igényeltük volna a kölcsönt.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Meddig maradnak velünk az alacsony hitelkamatok?

Ez azon múlik elsősorban, hogy a bankoknak mennyire éri meg ilyen olcsón hitelt kínálniuk. Az elmúlt időszakban a bankok kamatköltségét leginkább befolyásoló két mutató, a BIRS – az a kamatszint, amelyen adott futamidőre a pénzintézetek hajlandók kölcsön adni egymásnak – és az állampapír hozamok egyaránt csökkentek. Az elmúlt hetek, hónapok adatai azonban változást mutatnak.

Érdemes a legnépszerűbb, 10 éves kamatperiódusú lakáshitellel és a hozzá tartozó kamatköltséget legjobban leíró mutatóval, a 10 éves futamidejű BIRS-sel részletesen foglalkozni. Az elmúlt két évben ezen értékek átlagos különbsége – ez tekinthető a bank nyereségének – egy szűk 1,9-2,2 százalékos tartományban mozgott. Ebből egyszer lógott ki a mutató felfelé, mégpedig 2019 augusztusában, de azt a hitelkamatok jelentős csökkenése követte.



Jelenleg a különbség jóval kisebb, 1,44%. Ez pedig intő jel lehet arra nézve, hogy a közeljövőben a hitelköltségek emelkedhetnek. A BIRS mutató az elmúlt napokban ráadásul tovább emelkedett, a február 16-i értéke 2,10% volt. Vagyis az ábrán látható átlagot a 10 éves BIRS jelenleg még meg is haladja, ezért az elkövetkezendő időszakban egy 0,5 százalékpontos kamatemelkedés egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ez egy 15 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel esetében 3 800 forintos törlesztőrészlet növekedést eredményezne.

Természetesen elképzelhető más alternatíva is, akár csökkenhet is a BIRS mutató értéke, köszönhetően a piaci folyamatoknak, vagy éppen a jegybank közbelépésének. Az azonban biztos, amennyiben a BIRS mutató ilyen magas szinten marad, akkor a bankok a közeljövőben meg fogják emelni a hitelkamatokat.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: