Rekordszintre nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, mivel meglódították az importot a vállalatok azon erőfeszítései, hogy feltöltsék készleteiket az erőteljes fogyasztói kereslet kielégítéséhez.

Rekordszintre nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint júniusban 75,7 milliárd dollárra rúgott a hiány, ami 6,7 százalékkal, 4,8 milliárd dollárral több a májusi 71,0 milliárd dollárnál. Elemzők kisebb, 74,1 milliárd dolláros deficitre számítottak.
   
Az áruk és szolgáltatások exportjának értéke 1,2 milliárd dollárral, 0,6 százalékkal, 207,7 milliárd dollárra, míg az importé 6,0 milliárd dollárral, 2,1 százalékkal, 283,4 milliárd dollárra emelkedett.
   
A kereskedelmi minisztérium a múlt héten a gazdaság második negyedéves teljesítményét tükröző jelentésében arról számolt be, hogy kétszámjegyű mértékben, 11,8 százalékkal nőttek a fogyasztói kiadások. Stabilan, 11,6 százalékkal emelkedtek az árukra fordított kiadások még úgy is, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával párhuzamosan a kereslet visszafordult az áruk felől a szolgáltatások irányába.
  
A júniussal végződő három hónap átlagában a kereskedelmi mérleg hiánya éves összevetésben 36,1 százalékkal, 19,08 milliárd dollárral, 71,94 milliárd dollárra emelkedett. A májusi háromhavi mozgóátlaghoz képest 241 millió dollárral nőtt a hiány, miután az export értékének háromhavi mozgóátlaga 1,66 milliárd dollárral, 206,28 milliárd dollárra, az importé pedig 1,9 milliárd dollárral, 278,2 milliárd kúszott fel.
   
Az Egyesült Államok hazai össztermékének (GDP) értéke a második negyedévben már elérte a járvány előtti szintet, miközben a vállalati készletek gyors ütemben fogytak. Fő vetélytársaihoz képest az amerikai gazdaság gyorsabban lábalt ki a járvány okozta sokkból, ami a masszív költségvetési ösztönzőkre, az alacsony kamatlábakra és a sikeres védőoltási kampányra vezethető vissza.
   
A külkereskedelem azonban április-júniusban már a negyedik egymást követő negyedévben volt a bruttó hazai termék növekedését lefelé húzó tétel, igaz, jóval kisebb mértékben, mint az előző negyedévekben.
   
Az idén meghaladhatja a 7 százalékot is a gazdasági növekedés üteme az Egyesült Államokban, ami 1984 óta a legjobb adat lenne. Tavaly az utóbbi 74 év legrosszabb teljesítményét nyújtotta az amerikai gazdaság 3,5 százalékos visszaeséssel.

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás: