Rendkívül magas az infláció Kínában

Novemberben a fogyasztói árindex vártnál nagyobb emelkedése miatt közel nyolc éve a legmagasabb infláció alakult ki Kínában a pekingi statisztikai hivatal kedden publikált kimutatása alapján.

Rendkívül magas az infláció Kínában

Novemberben 4,5 százalékra, 2012 januárja óta a legmagasabbra emelkedett az infláció Kínában az előző havi 3,8 százalékról, a várt 4,2 százalék helyett.
   
A fogyasztói árindex emelkedése elsősorban a sertéshús árának emelkedésére vezethető vissza, ami az afrikai sertéspestis járvány miatt következett be.
   
Az előző havihoz képest novemberben 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az októberi 0,9 százalékos havi áremelkedés után. A piac 0,1 százalékos havi áremelkedést várt novemberre.
   
A termelői árak a vártnál kevésbé csökkentek novemberben.
   
Éves bázison 1,4 százalékkal csökkentek a termelői árak novemberben az októberi 1,6 százalékos éves csökkenés után és a várt 1,5 százalékos csökkenés helyett. A előző havihoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a termelői árak, az év első tizenegy hónapjában pedig 0,3 százalékkal csökkentek az előző évihez képest.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkezők vizsgálatát

Kiterjesztették további húsz amerikai repülőtérre a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát - jelentette be hétfőn este az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
2020. 01. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington segítene Kínának az új járvány elleni harcban

Washington kész segítséget nyújtani Kínának a koronavírus-járvány féken tartása érdekében - írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn.
2020. 01. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Betegszabadságra megy Kína

A holdújév miatt a shanghai és a hongkongi tőzsde is zárva tart ma. Viszont a koronavírus miatti aggodalom hatására a japán Nikkei 2%-ot, a londoni tőzsdén jegyzett FTSE China A50 pedig több mint 5%-ot zuhant.
2020. 01. 27. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ütemben terjed az új koronavírus Kínában

Egyre gyorsabb ütemben terjed az országban az új koronavírus, amely már a lappangási időszakban is fertőző - jelentette ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.
2020. 01. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a fontos tudnivalók, ha mégis Kínába utazna

Jelenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2020. 01. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciában is felbukkanhatott az új koronavírus

Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.
2020. 01. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ami Kínában van, az ott is marad?

Kína utazási stopot rendelt el Wuhanból, amely a járvány gócpontjának tekinthető.
2020. 01. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország megkezdte a kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását

Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését - jelentette be Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője újságíróknak nyilatkozva szerdán Moszkvában.
2020. 01. 23. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A japán gazdaság kilátásai - 2ségesek

A japán jegybank a vártnak megfelelően nem változtatott a monetáris kondíciókon.
2020. 01. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb városokban bukkant fel a tüdőgyulladás-vírus Kínában

Pekingben és a dél-kínai Sencsenben is felbukkant az új, tüdőgyulladást okozó vírus, miközben a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban jelentősen megugrott a fertőzöttek száma a hétvégén - derül ki a helyi egészségügyi bizottságok hétfői jelentéseiből.
2020. 01. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az új és a használt autók piaca

Tavaly 15,6 százalékos emelkedéssel 10 éves rekordot jelentő, 157 906-ra nőtt az új autók piaca az előző évhez képest, a használt autók adásvétele pedig 6,1 százalékkal több, 810 920 tranzakcióval járt a Datahouse Kft. adatai szerint - közölte a Használtautó.hu hétfőn az MTI-vel.
2020. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína 2022-re betiltja az egyszer használatos műanyagokat

Kína, a világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója bejelentette, hogy a tervek szerint 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyagzacskókat.
2020. 01. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon

Nem változatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon, ami nem okozott nagy meglepetést, miután a középtávú likviditási hitelek kamatait is változatlanul hagyta a múlt héten - derült ki a kínai jegybank (PBOC) hétfői sajtótájékoztatóján.
2020. 01. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom Kínában

A várakozásokat meghaladó ütemben nőtt tavaly decemberben az ipari termelés, és tovább élénkült a kiskereskedelmi forgalom Kínában - derül ki a kínai statisztikai hivatal pénteken kiadott jelentéseiből.
2020. 01. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínában csökkent a születések száma, mégis növekszik a népesség

Hetvenéves mélypontra csökkent tavaly Kínában a születések száma, ám a népesség ennek ellenére továbbra is növekedett - derült ki a kínai statisztikai hivatal pénteken közzétett jelentéséből.
2020. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Durván lassult Kína gazdaságának növekedése

Csaknem harmincéves mélypontra lassult a kínai gazdaság növekedése tavaly az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a kedvezőtlen befektetői hangulat miatt.
2020. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zárták a kereskedést az ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken, a még nyitva tartó térségbeli börzék azonban vegyesen mozogtak.
2020. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen kínai kapcsolatok: új járatok Hszian és Csengtu városokba

Alig több mint fél évvel a Sanghaj-Budapest járat elindítása után a China Eastern és a Shanghai Airlines bejelentette: a kiemelkedő keresletre való tekintettel erősíti a légiösszeköttetést két további kínai város útba ejtésével. Az immár napi rendszerességgel közlekedő Budapest-Sanghaj járat heti 2-2 alkalommal Hszian és Csengtu repülőterén is vesz fel utasokat.
2020. 01. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Likviditást pumpált a pénzpiacokra a kínai jegybank

Likviditást pumpált a pénzpiacokra nyíltpiaci műveletek révén a kínai jegybank, hogy megakadályozza a likviditáshiány kialakulását, amely további nyomást gyakorolna a növekedés lassulásával küzdő gazdaságra.
2020. 01. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína nem deviza manipulátor többé

Az amerikai pénzügyminisztérium többé nem tekinti deviza manipulátornak Kínát.
2020. 01. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: