S&P: Törökország és Magyarország a legérzékenyebb az euróövezeti sokkokra

A szélesebb értelemben vett felzárkózó európai térségben a török és a magyar gazdaság a legérzékenyebb a potenciális euróövezeti sokkokra a Standard and Poor's szerint, amely új "eurósokk-érzékenységi indexet" dolgozott ki a régióra.

A nemzetközi hitelminősítő szerdán Londonban ismertetett első ilyen jellegű összesítésében hangsúlyozza, hogy az új mutató - Emerging Europe Sensitivity Index (EESI) - nem érinti közvetlenül az érintett országok szuverén adósosztályzatait, ugyanakkor méri relatív sebezhetőségüket az olyan külső sokkoktól, amelyek érdemben növelhetik közadósság-szintjüket, és ennek révén lefelé ható nyomást gyakorolhatnak besorolásaikra.

 

A cég közölte, hogy a jelenlegi EESI-mutató tanúsága szerint a térségi országok haladást értek el legalábbis a korábbi magas folyómérleg-hiányok visszaszorításában, azonban ez alól vannak "kirívó kivételek", mindenekelőtt Törökország és Ukrajna. A Standard and Poor's által figyelembe vett legfőbb kockázati tényező az, hogy a felzárkózó európai térség által a külső fizetési pozíciókban eddig elért egyensúlyjavulás ellenére az euróövezeti pénzügyi szektorban esetleg kiújuló kitettség-leépítési hullám destabilizáló tőkekiáramlást indíthat el a felzárkózó európai térség számos országában, aminek negatív továbbháruló hatásai lehetnek a növekedésre és a közfinanszírozásra - áll a hitelminősítő szerdai londoni elemzésében.

 

Az S&P mérési módszertana szerint az ilyen hirtelen tőkekiáramlásokra és külső refinanszírozási kockázatokra Törökország messze a legérzékenyebb a régióban, 2,94-es indexszel. A török gazdaságban végbement hitelkihelyezési "boom" legnyilvánvalóbb mellékhatása ugyanis a folyómérleg-hiány gyors emelkedése. A török folyó deficit tavaly elérte a hazai össztermék 10 százalékát, ami többévi csúcs, és ehhez a romló folyamathoz hozzájárult az olajárak emelkedése is - írta szerdai elemzésében a Standard and Poor's. Az S&P szerint Törökország után Magyarország a második legérzékenyebb a potenciális euróövezeti sokkokra a cég eurósokk-érzékenységi listáján, 2,09-es mutatóval.

 

A Standard and Poor's kiemeli, hogy Magyarország esetében ezt nem a külső tőkehelyzet okozza - az alapszintű külső magyar fizetési pozícióban tavaly kismértékű többlet volt -, hanem elsősorban a nagy devizaadósság-állomány. A felzárkózó európai térséget az euróövezeti pénzügyi válság miatt fenyegető külső finanszírozási kockázatra más nagy citybeli házak is felhívták már a figyelmet. A közép-kelet-európai és az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nemrégiben ismertetett legújabb, idei első régiós helyzetértékelése szerint a tavalyi harmadik negyedévben - 2009 óta először - az átalakuló országcsoport egésze nettó tőkekiáramlást szenvedett el, és "úgy tűnik", hogy a nyugat-európai bankok már tavaly ősz óta folyamatosan építik le kitettségeiket a térségben.

 

Ez különösen a közép-európai és a balti, illetve a délkelet-európai gazdaságok szempontjából aggasztó, mivel arra vall, hogy az euróövezeti válság térségi átszűrődése a banki érdekeltségeken keresztül már 2011 őszén megkezdődhetett - állt az EBRD londoni elemzésében. Ugyanerről a kérdésről nemrég a legnagyobb európai hitelminősítő, a londoni székhelyű Fitch Ratings is összeállított egy külön elemzést, amelyben megállapította, hogy a közép-kelet-európai bankrendszerekre az euróválságból átháruló legnagyobb hatású kockázatok egyike a finanszírozási hozzáférésben érvényesülhet 2012-ben. A Fitch elemzése szerint az anyabankok maguk is tőke- és finanszírozási szűkösségekkel szembesülnek, és ennek kezelési módjai közé tartozik a külföldi érdekeltségekkel szembeni kitettségek leépítése.

 

A Standard and Poor's szerdán Londonban ismertetett első EESI-listája szerint az euróövezeti finanszírozási sokkokra legkevésbé érzékeny három térségi ország Azerbajdzsán, Kazahsztán és Oroszország, -2,19, -0,45 és -0,07 érzékenységi indexekkel. Jóllehet ezek az országok erősen függnek a nyersanyagáraktól, folyómérleg-egyenlegük azonban rendre többletet mutat, jelentősek a devizatartalékaik, emellett viszonylag alacsony az adósságrátájuk, és az S&P szerint mindez indokolja csekély sokkérzékenységet jelző EESI-indexeiket. A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a globális pénzügyi válság óta sok felzárkózó európai ország jelentős haladást ért el gazdasága kiegyensúlyozásában és az adósságleépítésben.

 

Magyarország, Albánia, Ukrajna, Szerbia, Románia, Macedónia, Litvánia és Lettország gazdasága "nyitottabb, mint valaha". Azonban ha az exporttermékeik iránti euróövezeti kereslet tartósan gyengül, vagy az euróövezeti tulajdonos bankok a korábbinál kevésbé mutatkoznának hajlandónak térségi leánybankjaik támogatására, az gyengítheti a felzárkózó európai térségbe vetett bizalmat, éppen egy olyan időszakban, amikor a térség gazdaságai egyébként már átállóban vannak egy kevésbé hiteligényes növekedési modellre - áll a Standard and Poor's szerdai londoni elemzésében. (MTI)

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Hol lehet a Dogecoin öt év múlva?

A Dogecoin kiváló példája annak, hogyan képesek a pénzügyi piacok egészen szokatlan eszközöket is tömegekhez juttatni. Tíz éve alig beszélt bárki kriptovalutákról, ma viszont a szektor piaci értéke meghaladja a 3,2 billió dollárt – és ebből a világból nőtt ki a legismertebb mémcoin, a Dogecoin.
2026. 01. 18. 06:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás: