Sikeres volt a Schwarzenegger Múzeum első éve

Sikeres volt a Schwarzenegger Múzeum első éve: messze földről is elzarándokoltak az osztrák származású filmszínész és volt kaliforniai kormányzó gyerekkori otthonába.

A ház Graz közelében, Thalban van. Több mint 20 ezren keresték fel; akadtak, akik Kínából, az Egyesült Államokból, Dél-Amerikából érkeztek, hogy megnézzék, hol és hogyan gyermekeskedett a "Terminátor". (A hajdani testépítő a Terminátor című mozifilmmel lett igazán világhírű.)

 

A múzeumban helyet kaptak a "kis Arnie" első súlyzói, amelyeket tizenévesen emelgetett, de felnőtt korából is bőven van tárgy: be lehet ülni az íróasztal mögé, amelyet Kaliforniában használt kormányzóként. A bútorzat ugyanakkor döntően Schwarzenegger családjáé volt - azzal együtt vette meg az ingatlant 2009-ben egy helyi múzeumi pénzalap. Két évbe telt, míg minden elrendeződött. Az intézmény tavaly nyílt meg, július 30-án, - az immár 65 éves - Schwarzenegger születésnapján.

 

A múzeum forgalmát érezhetően befolyásolja, ha hír röppen fel Arnoldról. Utána mindig többen jönnek" - idézte Peter Urdlt, a múzeum szellemi atyját az austriantimes.at című osztrák honlap. Idén augusztusban a múzeum központi alakját is az intézménybe várják, már csak azért is, mert részben ott készül róla dokumentumfilm.

A Moody’s kedvező értékelést adott az MBH Jelzálogbank Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerére

Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására.
2025. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Az OKSZ hamis állításaival ellentétben az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) félrevezető módon vont párhuzamot a kiskereskedelmi forgalom márciusi mérséklődése és az árréscsökkentés bevezetése és annak hatásai között.
2025. 05. 08. 04:00
Megosztás:

OTP: A megugró extraprofitadó húzza le az eredményt

Az Erste szektorelemzője tegnap tette közzé az OTP első negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 08. 03:30
Megosztás:

Czomba Sándor: június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre

Idén 10. jubileumi alkalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A stabilan 4,7 millió fős hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A nagysikerű pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését, valamint támogatja a munkahelyek megőrzését is.
2025. 05. 08. 03:00
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 05. 08. 02:30
Megosztás:

Mekkora összegig van a pénzünk biztonságban egy magyar banknál?

A magyarországi bankbetétek biztonságát az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garantálja, amely az ügyfelek védelmét szolgálja abban az esetben, ha egy hitelintézet fizetésképtelenné válik.
2025. 05. 08. 02:00
Megosztás:

Októbertől növeli a Brassó-Budapest járat gyakoriságát a Wizz Air légitársaság

A Wizz Air légitársaság október végétől gyakrabban repül Brassó és Budapest között - közölte szerdán a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
2025. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Jön az állami nyugdíjas utalvány! Élelmiszerre költhető el

Orbán Viktor Ráckevén jelentette be: még ma döntés születik a nyugdíjasokat érintő áfavisszatérítés rendszeréről – közölte a miniszterelnök egy lakossági fórumon.
2025. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Csúcson a lakossági hitelezés és a befektetési kedv az Ersténél

Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 15 százalékkal nőtt március végére.
2025. 05. 08. 00:30
Megosztás:

A REVOLUT-nál lévő pénzeket nem védi az OBA betétbiztosítása!

A Revolut Banknál elhelyezett magyar lakossági betétek nem tartoznak a hazai Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme alá.
2025. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Részt vesz a brit külügyminiszter az EU-külügyminiszterek informális találkozóján

David Lammy brit külügyminiszter is részt vesz az Európai Unió külügyminisztereinek varsói informális találkozóján, annak a törekvésnek a jegyében, hogy Nagy-Britannia új széleskörű biztonsági kapcsolatrendszert alakítson ki az EU-val - közölte szerdán a londoni külügyi tárca.
2025. 05. 07. 23:30
Megosztás:

Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
2025. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Az Opella mostantól független vállalatként működik, hogy új korszakot nyisson az egészségügyi öngondoskodásban.

Hivatalossá vált: az Opella önálló vállalatként folytatja tevékenységét. A Sanofi bejelentette, hogy lezárult az Opella 50%-os, befolyásoló részesedésének értékesítése a CD&R részére. A Sanofi továbbra is jelentős, 48,2%-os tulajdonrészt tart meg a vállalatban, míg a Bpifrance 1,8%-os tulajdonos lesz.
2025. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Interaktív Művészetek Völgye, kapcsolódj be, hogy kikapcsolódj

A fesztivál alatt a művészeten túli programok is várnak mindenkit, az Éltető Völgy július 18. és 27. között a környék értékeit mutatja be, a Művészetek Zöldje interaktív workshopokon keresztül segít minket a fenntarthatóbb élet irányába lépéseket tenni, a növényismerettől a komposztálás megismeréséig. A Segítő Udvarban civil szervezetekkel kerülhetünk közelebb az akadályozottsággal élők világához.
2025. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Nyári előszezoni menetrendre vált a MÁV-csoport

Nyári előszezoni menetrendre vált május 12-én a MÁV-csoport, egyebek között több vonatot közlekedtetnek a kirándulóknak - közölte a vállalatcsoport szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Ausztriában csökkentek a nagykereskedelmi árak

Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek áprilisban az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán közzétett kimutatása szerint.
2025. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus

Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal korábban, május 6-án fogadhatta Magyarország az ötmilliomodik vendégét. Soha nem pihent ennyi magyar az ország határain belül, és soha nem érkezett ennyi külföldi turista hozzánk az év ilyen korai szakaszában.
2025. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Automatizált falazás: megoldás lehet a szakemberhiányra

Magyarországra is megérkezett a WLTR elnevezésű falazórobot, az építőanyaggyártó Wienerberger és a cseh GreenBuild startup közös fejlesztése, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el, így megoldást kínál az építőipart érintő munkaerőhiányra - közölte a Wienerberger Magyarország szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 07. 19:30
Megosztás:

OrbiMount: Minden támogatás a helyes döntésekhez

A modern pénzügyi piac megköveteli a résztvevőktől, hogy folyamatosan figyeljenek a részletekre, gyorsan elemezzék a beérkező információkat, és magabiztosan hozzanak döntéseket. Különösen fontossá válik egy megbízható partner jelenléte, aki kényelmes környezetet teremt az elemzéshez, tervezéshez és a stratégia kidolgozásához.
2025. 05. 07. 19:19
Megosztás:

2 új szolgáltatással bővül az Uber kínálata Budapesten

A mai napon két új szolgáltatással bővíti kínálatát az Uber Budapesten, megérkezett az Uber Green és az Uber Comfort. Az új kategóriák nagyobb választási lehetőséget kínálnak az utasok számára, ötvözve az utazás még nagyobb kényelmét és a fenntartható mobilitás iránti növekvő elkötelezettséget.
2025. 05. 07. 19:00
Megosztás: