Szárnyal a palládium: 14 százalékos drágulás 1 év alatt!

Beigazolódni látszik a Conclude év eleji jóslata: a palládium az egyetlen fém, amelynek sikerült erősödnie az elmúlt évben: ma 14 százalékkal ér többet, miközben a platina, a réz, az arany és az ezüst árfolyama még mindig negatív tartományban tanyázik.

Szárnyal a palládium: 14 százalékos drágulás 1 év alatt!

Az egyiptomi katonai hatalomátvétel hatására megfordulni látszik a nemesfémek mélyrepülése. Ez csak tovább erősítheti a palládiumot, amely már eddig is lekörözte az aranyat, az ezüstöt, a rezet, miután a fémek közül egyedüliként drágult az utóbbi egy évben, árfolyama 14 százalékkal került feljebb. A világ – Oroszország után – második legnagyobb palládium-kínálatát adó Dél-Afrika termelői közül többeket sújt az elégedetlenkedő munkások sztrájkja miatti leállások, s hosszú távú megoldásra a szakszervezetek és a bányatársaságok között nem lehet számítani.


A megegyezés érdekében ugyanis a bányacégeknek növelniük kellene alkalmazottaik bérét és egyéb juttatásait, miközben a kitermelés már most is éppen hogy gazdaságos. A Dél-Afrikában a világ más részeinél mélyebben lévő bányák újraindítása nagyon nehéz és költséges, a bányászat leállásának lehetősége viszont túl nagy kockázat ahhoz, hogy friss tőke érkezzen a dél-afrikai bányákba. A dél-afrikai geopolitikai instabilitás is jelentős ronthatja a Platina-csoport keresleti-kínálati viszonyait. E fémek beépítése az autók katalizátoraiba kiemelkedően fontos ahhoz, hogy csökkenjen a személygépkocsik káros kibocsátása, a Platina-csoport tagjai pedig nem helyettesíthetők gazdaságosan. Az autóeladások világszerte növekszenek, különösen a feltörekvő országokban, ahol folyamatosan vezetik be a kibocsátási sztenderdeket. Emiatt a Platina-csoport iránti kereslet kiemelkedő az észak-amerikai, a japán és kínai autóiparban, ezzel szemben a kínálat rendkívül szűkös Dél-Afrikában.

 



A nagyobb stratégiai befektetők olyan biztonságos jogszabályi környezetű helyeket keresnek, ahol a fundamentumok annyira erősek, hogy a növekvő keresletet a csökkenő dél-afrikai kínálat közepette is képesek legyenek kielégíteni. Észak-Amerikában például egy kis junior Platina-csoport bányásztársaságnak hamar sikerült 6 millió dollárra szert tenni ahhoz, hogy Yukonban és Ontarióban erősen növelje kitermelését. A kereslet-kínálat egyenlőtlensége hosszú távon befolyásolja az árakat. A nemesfém bánya társaságok mostani leértékelődéséhez hasonlóra utoljára 2001-ben került sor, ami 30 éves mélypontot jelentett.  Valószínűleg most is hasonló folyamatokat látunk mint akkor. A fejlesztések, kutatások leálltak és némi időeltolódással ugyan, de hamarosan a kitermelési szintek is jelentősen csökkenhetnek megágyazva ezzel egy újabb emelkedő trendnek. Emiatt szakértők szerint a top junior bányák részvényeinek mostani alacsony árfolyamai jó beszállási pontot jelenthetnek. A befektetők elsősorban a jó minőségű eszközökkel, erős menedzsment és részvényesi támogatással rendelkező cégekre fókuszálhatnak. A jó minőségű projektek biztonságos jogszabályi környezetben egyre értékesebbé válhatnak, annak következtében, hogy nő az igény a biztonságos platina és palládium kínálat iránt.

 

Forrás: Conclude Zrt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: