Szijjártó: a külpolitika fontos feladata a gazdasági érdekérvényesítés

A magyar külpolitika fontos feladata, hogy a nemzetgazdaság, az ország külgazdasági érdekeit érvényesítse - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Szijjártó: a külpolitika fontos feladata a gazdasági érdekérvényesítés
Miniszteri meghallgatásán Szijjártó Péter hangsúlyozta: az az ország lehet versenyképes, amelyik külpolitikai eszköztárát is alkalmazza a kül
gazdasági érdekek érvényesítésére.

   
A miniszter felidézte, hogy a magyar modellel fegyelmezett költségvetés és folyamatos államadósság-csökkentés mellett bővül a gazdaság.

   
Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a magyar gazdaságban 23 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatás, és 11 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, mint most.

   
Kiemelte, hogy a nemzetközi beruházásokért folytatott versenyben az eredményes szerepléshez szükség van a hazai kutatás-fejlesztés, a szakemberképzés és a beszállítói kör bővítésére, éppen ezért Magyarország a kutatás-fejlesztésre fordítható összegeket megduplázta, 2014-2020 között 700 milliárd forint áll rendelkezésre, az ország az uniós források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, a digitális Magyarország program keretében 2018-ra az egész országot lefedő nagysávszélességű internetelérést biztosítanak. A szakképzéshez köthető kedvezmények növekednek, a beszállítói kör fejlesztésén az illetékes intézmények folyamatosan dolgoznak - tette hozzá.
   
Szijjártó Péter felidézte, hogy a miniszteri meghallgatásakor három célt jelölt meg: a térségben Magyarországon legyen a legmagasabb az ipar hozzájárulása a GDP-hez, a legnagyobb legyen az export GDP-hez viszonyított aránya, és itt legyen a legtöbb az 1 főre jutó közvetlen külföldi működő tőke (FDI).
   
Az egy főre jutó FDI tekintetében a 8000 euróval Magyarország a második helyen áll, az export aránya a 2010. évi 88 százalékról 2014-ben 91-re emelkedett, az idei első félév végén 97 százalékra, a külkereskedelmi mérleg többlete az első kilenc hónapban 1,12 milliárd euróval nőtt 6,9 milliárd euróra, ami már majdnem eléri a tavalyi egész évi értéket.
   
A miniszter beszámolt arról, hogy 2014 szeptembere óta 16 új külképviselet megnyitásáról született döntés, végrehajtásuk folyamatban van, 136 állomáshelyen teljesítenek szolgálatot külgazdasági attasék.
   
A befektetési ügynökség közreműködésével az idén 62 pozitív beruházói döntés született Magyarország esetében, ami 1,1 milliárd euró beruházást és 12 ezer 455 munkahelyet hoz létre. Emellett 164 döntés előtti projektet kezel a befektetési ügynökség, ezek 26 ezer új munkahelyet és 4,2 milliárd euró beruházást jelentenek. 
   
A miniszter kifejtette: az Eximbank az idén 385 milliárd forint összértékű hiteljellegű terméket folyósít, ebből 371 milliárd forint hitelkihelyezés, 14 milliárd forint a hitelfedezeti garanciavállalás, a hitelek ötöde a közúti járműgyártáshoz, 18 százaléka az élelmiszeriparhoz, 7 százalék az IT-szektorhoz köthető. A bank 385 milliárd forintja 453 milliárd forint export- és termelési többletet eredményez, 283 milliárd forinttal járul hozzá a nominális GDP-hez, 102 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételeit, 23 ezer munkahely megmaradásához, létrehozásához járul hozzá.
   
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. kezelésében 2015-ben 54 külföldi kiállításon vett részt 398 magyar kkv, 2016-ban 76 kiállításon, promóciós eseményen lehetnek ott, s megkezdte működését 13 iroda a határon túli és az anyaországi kis- és középvállalkozások együttműködésének segítésére.
   
A miniszter kitért arra, hogy a kormány eddig 64 stratégiai megállapodást kötött, a partnerek 196 ezer 300 embernek adnak munkát, a szerződéskötés óta 14 ezer 400 új munkahelyet teremtettek, további 8 ezret tűztek ki célul, és 1590 milliárd forintnyi új beruházást hoztak Magyarországra, december 8-án még egy német céggel jön létre stratégiai együttműködés.
   
Bizottsági meghallgatásán a miniszter jelezte, hogy magyar külügyminiszterként nem engedi meg, hogy reakció nélkül maradjanak az országot érő alaptalan vádak.
   
Tóth Csaba szocialista képviselő, a gazdasági bizottság alelnöke nem lát óriási eredményeket a miniszter munkájában. Fontosnak nevezte a kkv-k exporttámogatásának növelését.
   
Riz Gábor fideszes képviselő kínai tárgyalásaira utalva kiemelte, hogy a kínai gazdaság szereplői Magyarországot partnernek tekintik, és nyitottak az együttműködésre. 
   
Volner János, a Jobbik képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakosság másként érzékeli a helyzetet, euróban számolva csökkentek a bérek, brutális az elvándorlás, a cégek problémaként fogalmazzák meg a képzett munkaerőhiányt, továbbá érdeklődött a Belgrád-Budapest gyorsvasút, illetve az V0-ás vasúti körgyűrű beruházás megtérülése iránt.
   
Varju László független képviselő győzelmi jelentésnek tekintette a miniszteri beszámolót, és szerinte a munkahelyteremtésben a kormány le van maradva a korábbi vállalásaival szemben. Hiányolta, hogy a miniszter nem tett említést a Quaester-ügyről, illetve érdeklődött arról, hogy az Eximbank a 385 milliárd forint hitelkihelyezésében nyújtott-e hitelt Andy Vajnának.
   
Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő, a bizottság alelnöke szerint a beruházásukhoz támogatásban részesülő nemzetközi vállalatok nem szívesen vesznek részt a közteherviselésben, amit mutat, hogy az adózás előtti és utáni eredményük szinte azonos. 
   
Szijjártó Péter a felvetésekre válaszolva egyebek közt kiemelte, hogy meghatározott szempontok szerint kapnak állami támogatást a befektetők, a támogatásnak pozitív megtérülést kell hozni a magyar gazdaság számára. Elmondta, azt is, hogy az Eximbank semmilyen médiavásárlást nem finanszírozott közpénzhez köthetően, a Budapest-Belgrád gyorsvasút megépítése stratégiai kérdés, a kínai finanszírozásban megvalósuló beruházás a piacon elérhetőnél kedvezőbb hitellel történne - tette hozzá a miniszter.   (MTI)

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: