Szinte mozdulatlan maradt a BUX nyitásban
Balásy Zsolt, a Condorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint ezen a héten is a múlt hetihez hasonlóan az "egyik nap emelkednek, másik nap megpihennek" az árfolyamok.
Az elemző a gyógyszercégek árfolyamának esésére számít. A kormányszóvivő a múlt héten jelentette be, hogy a kabinet konzultációt kezdett az új gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakításáról a gyártók és nagykereskedők képviselőivel. A kabinet július elsejéig alkotja meg az új gyógyszer-finanszírozási rendszerhez szükséges jogszabályokat. A terv azzal számol, hogy 2013-ig a gyógyszerár-támogatást mintegy egyharmaddal, 120 milliárd forinttal csökkentenék.
Balásy Zsolt emlékeztetett arra, hogy hétfőn indul az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon, ami a következő hetekben a magyar piacra is hatással lehet. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,88 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 24.432,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. (MTI)