Szójabab Fundamentális elemzés
Mindennek hátterében a dél amerikai, egészen pontosan az argentin és brazil termés áll. Ezekben a térségekben, köszönhetően a jó időjárási körülmények segítették a termésalakulást, mely igazolja a brazil gazdaság által publikálásra került prognosztizálásokat, melyek 66,7 millió tonnáról szóltak, ezzel szemben a tényleges adat 66 milliót mutatott. Ez az adat jóval többnek számít, mint az egy évvel ezelőtti 57 millió tonna. Argentína felől is számítani lehet közel 53 millió tonnás termésre, mely 21 millióval többnek számít, mint a tavalyi 32 millió tonna.
Talán a nagy termelési hullám csak az egyik tényező a kínálat bősége, valamint a teljes felhasználási ráták csökkenése mögött. Amennyiben változatlanul maradna a földek kihasználtsági rátája a terméshozamok a következő időszakra is maguktól növekedni tudnának. Mindez köszönhető lenne az exportok visszaesésnek, valamint a mostani ültetéseknek a világ szójabab termése simán a 325 millió vékát is meghaladhatja.
A világ szójatermelői
Kína szójabab importja a rekord méretű decemberi 4,78 millióról, visszaesett január során 4,08 millióra, köszönhetően a kínai monetáris szigorításoknak, ezzel a fogyasztói szféra, azaz az ipari felhasználás miatt.
A szójabab származékok piacát érintő hírek, hogy az USDA változatlanul hagyta a szójabab olaj bio-diesel benzin készítéséhez való felhasználásnak mértékét. A februári előrejelzések alapján a várható szint 2,2 milliárd fontra tehető, de ez a szint könnyedén elérheti a 3 milliárdos értéket.
Márciusi lejáratú szójabab napos grafikonja
Technikailag rövidtávon számítani lehet még némi pozitív korrigálásokra. Ahogy a grafikonon is látható, a behúzott Fibonacci szintek potenciális korrekciós célárfolyamok lehetnek. Azonban a hosszabb táv bearish hangulatot mutat, mind fundamentálisan, mind technikailag. A 89,90-es szint eleste további drasztikus eladói hullámot hozhat a termékbe.