Tanulmányútnak álcázta dél-amerikai útját egy hivatalnok
Jüan Cseng-kuo bukását figyelmetlenségének köszönheti. Július közepén ugyanis elhagyta aktatáskáját egy parkolóban, aki pedig megtalálta, a tartalmát átvizsgálva két régi repülőjegyre és egy Brazíliát és Argentínát érintő részletes útitervre lelt benne. Mint kiderült, a 2011. december 3. és 12. közötti időtartamra szóló programban csaknem teljes egészében turisztikai látványosságok felkeresése szerepelt, mindössze tíz óra volt "munkának" nevezhető.
Az útra a Jüan házaspárt öt alacsonyabb beosztású vezető is elkísérte. Az alkalmi nyomozó azon nyomban közzé is tette az interneten felfedezését, amelynek következményeként Jüan kénytelen volt benyújtani lemondását. Utóbb bizonyossá vált, hogy a kormányzati szerv költségvetéséből fizették a 11 napos utat. A pekingi lap nem tér ki arra, hogy az irattáska becsületes megtalálója végül kapott-e jutalmat. (MTI)