Taxidroszt-balhé: meg tudnak egyezni?

A Budapest Airport Zrt. (BA) szerint meg tudnak majd egyezni a fővárossal a taxidrosztok üzemeltetéséről, mert a tárgyalások pozitív irányba haladnak.

Hardy Mihály, a BA Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek az után mondta ezt, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, felbontották a taxidrosztok üzemeltetéséről szóló, 2006-ban megkötött szerződést. Hardy Mihály szerint a felmondás egy jogtechnikai megoldás, hiszen, ha péntekig ezt nem teszik meg, akkor újabb öt évre automatikusan meghosszabbodik a szerződés. Május 25-ig van lehetőség új szerződést aláírni, ez Hardy Mihály elmondása szerint elérhető, a tárgyalások pozitív irányba haladnak, de nagyon kiterjedt megállapodásról van szó, ezért több időre van szükség.

 

Kitért arra is, hogy a Budapest Airport nyitott arra, hogy az utastájékoztatást - amelynek fejlesztéséről a BKK-val is tárgyaltak - fejlesszék, mert az ő érdekük is, hogy az utasokat minél jobban tájékoztassák a közlekedési lehetőségekről. A kérdés az, hogy ennek ki, és milyen mértékben viselje a költségeit - tette hozzá. A BKK pénteken közölte az MTI-vel, hogy felmondta a főváros a Budapest Airporttal 2006-ban taxiállomások üzemeltetésére kötött szerződést, mert nem tudtak megegyezni a drosztok fenntartásáról. Ha május végéig nem születik megállapodás a szerződés új feltételekkel történő megkötéséről, a repülőtéren a speciális, egy taxiszolgáltatónak kizárólagosságot biztosító taxiállomás a továbbiakban nem maradhat meg.

 

A közlemény hangsúlyozza, hogy Budapest és a BKK célja nem a 2006 előtti repülőtéri taxiállapotok ismételt előidézése, hanem a rendezett repülőtéri taxiszolgáltatás biztosítása, ezért májusig folyamatosan tovább tárgyalnak a Budapest Airport vezetésével. A Fővárosi Közgyűlés 2006 áprilisában módosította a drosztrendeletet, hogy a Budapest Airport szerződést köthessen egy taxis vállalattal a Ferihegyi repülőtéri fuvarozásról. A rendelet magában foglalta, hogy az üzemeltető a vállalkozóval szemben a magasabb színvonalú szolgáltatás érdekében a helyszíni sajátosságoknak megfelelő más előírásokat is érvényesíthet. Az üzemeltetőnek ugyanakkor a módosítás értelmében kötelezettséget kellett vállalnia, hogy az utassal vagy rendelésre érkező más taxi-szolgáltatók részére megfelelő utas-kiszállási és -felvételi pontokat biztosít. (MTI)


Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás: