Te miért utasítod el a COVID-oltást?

A november közepén felvett adatokhoz képest január közepére érzékelhetően növekedett az oltási kedv, ugyanakkor csak a korábban bizonytalanok közül volt átvándorlás az oltáspártiak felé. Az elutasítók ugyanannyian vannak, mint ősszel voltak és ennek a csoportnak a negyede a koronavírus létezésében sem hisz.

Te miért utasítod el a COVID-oltást?

Az Opinio piackutató alkalmazás 1475 fős, 16 és 59 év közötti állampolgárt bevonó, országos reprezentativitású felméréséből kiderült, hogy a társadalom élesen elutasítaná, hogy az oltást kötelezővé tegyék (76 százalék szerint elfogadhatatlan). A megkérdezettek kétharmadának személyes fenntartása is van a vakcinákkal szemben és alig egynegyede támogatná az oltási hajlandóság pozitív ösztönzőkkel történő növelését.

A többség tájékozottnak érzi magát, ugyanakkor nehezen igazodik el az információk között

 A kutatás szerint a 16-59 közötti korosztály közel kétharmada tájékozottnak érzi magát a vírushelyzettel kapcsolatban. A legtöbben internetes portálokról tájékozódnak (75%), a tévéműsorokat a válaszadók fele jelölte meg tájékzódási pontként, minden más lehetséges forrás jóval kisebb szerepet játszik. Abban nagymértékű egyetértés van, hogy a hiteles szakértők nyilatkozatai (67%) és a nyilvánosság számára elérhető részletes ismertető anyagok (64%) segítenék leginkább a tájékozódást. A legtöbben a háziorvosuk és szakorvosuk véleményét kérnék ki az oltással kapcsolatban. A háziorvost az idősebbek jelölték az átlagnál nagyobb számban (66%), a fiatalok esetében a szakorvosok kaptak nagyobb pontszámot. A szociális háló (család, barátok) befolyása a fiatalabbak (16-29) számára fontosabb, mint az idősek számára.

A megkérdezettek közel kétharmada egyébként nehezen igazodik el a nyilvánosságban megjelenő az oltásról szóló információk között. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők számára lenne a legfontosabb egy konzekvens kommunikáció, míg az iskolai végzettség növekedésével ez a bizonytalanság érzet csökken.

Bizonytalanság tapasztalható az oltás kapcsán

Mindössze a válaszadók 5 százaléka gondolja úgy, hogy nincs egészségügyi kockázata az oltásnak. Ezzel párhuzamosan nagyon magas bizonytalansági szint tapasztalható: a megkérdezettek 40 százaléka nem tudja megítélni milyen egészségügyi kockázata van az oltás beadatásának. Egészségügyi szempontól a nők, a fiatalok és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők ítélik kockázatosabbnak az oltást az átlagosnál, míg a diplomások és az idősek a nagyon alacsony választ jelölték az átlagosnál többen. A megkérdezettek kétharmadának van személyes fenntartása is a vakcinával kapcsolatban. Alacsonyabb szint csak a fővárosban élők és diplomások között tapasztalható.

Az oltással szembeni legfőbb bizalmatlansági érv, hogy nem volt elég idő az alapos kipróbálásra (72%), illetve, hogy túl gyors volt a fejlesztési fázis, így nem sikerülhetett tökéletesre a vakcina (64%). A válaszadók több mint fele szerint (52%) súlyos mellékhatásai lehetnek az oltásnak. A válaszadók ötöde mondta azt, hogy sosem lehet megbízni a nagy gyógyszergyártókban.

Oltási hajlandóság: óvatos növekedés

November közepén a vizsgált körben mindössze 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy beadatná a vakcinát, ez január közepére 25 százalékos hajlandóságra emelkedett. Az oltást elutasítók aránya ugyanakkor ugyanúgy 36 százalékon áll, ahogyan a két hónappal ezelőtti felmérés alkalmával. Az oltasái hajlandóság növekedése a korábban bizonytalan táborból táplálkozott (az 47%-ról 39%-ra csökkent ebben az időszakban.) Az elutasítottság a fiatalok és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők között magasabb az átlagosnál. A budapestiek és a diplomások között magas az oltási hajlandóság. A férfiak és a nők között kisebb, de nem szignifikáns eltérés tapasztalható az oltás elfogadottságával szemben. Az életkor növekedésével nő az elfogadottság, de szignifikáns eltérés csak a legfiatalabbak esetében található.

A döntés meghozatalával kapcsolatban a vakcina származási országát, mint befolyásoló tényezőt mindössze a válaszadók 47 százaléka jelölte meg. A döntést elsősorban a szakszerűen összeállított, részletes és a széles nyilvánosság számára elérhető információk befolyásolják (82%). Az oltásról szóló sajtóhíreket mindössze a válaszadók 13 százaléka jelölte meg mint döntéstámogató forrást.

Az elutasítók negyede kifejeztten vírustagadó, míg az elutasítás okai sokfélék lehetnek. A biztonsági aggodalmakról az elutasítók közel kétharmada számolt be, információ hiányról a felük. Az elutasítók közel 40 százaléka bizalmatlan az oltásokat készítők, terjesztők iránt.

A megkérdezettek több mint háromnegyede (76%) elutasítja az oltás esetleges kötelezővé tételét. Ugyanakkor az oltási hajlandóság pozitív ösztönzőkkel történő növelése is inkább elutasított a megkérdezettek körében. Negyedük támogatná, hogy bizonyos előnyökkel, juttatással járjon az oltás beadatása, negyven százalék nem értene egyet ezzel. Az arányok hasonlóak a „negatív ösztönzők” esetében is: a válaszadók negyede megértené, ha az oltást elutasítók bizonyos tevékenységek végzésében nem vehetnének részt (például utazás, rendezvények), az elsöprő többség ezt kirekesztőnek és elfogadhatatlannak érezné.  

-------

A felmérésről

A felmérés az Opinio applikációval készült 2021. január 16. és 18. között, 1475 fős mintán. A fent bemutatott eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: