Tempósabb drágulást hozott az április
A 12 hónapra visszatekintő infláció áprilisban 2,3 százalékos volt, ez gyorsulást jelent a márciusi 2 százalékhoz képest. Havi szinten 0,7 százalékkal emelkedtek az árak.
Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője közölte: „Az adatok megfelelnek a várakozásoknak. Éves szinten többek között az élelmiszerek, a szeszes italok és a dohányáruk ára nőtt jelentősebben. Havi összevetésben pedig az ilyenkor megszokott módon az idényáras élelmiszerek drágultak az átlagosnál nagyobb mértékben. Szintén felfelé húzták a havi inflációt a ruházati termékek az új kollekciók megjelenése miatt. Az üzemanyagok is fokozták a drágulás ütemét, miután az olaj ára emelkedett, ezzel párhuzamosan a forint is gyengült a dollárral szemben.
###ajanlo##
A szakember elmondta még, hogy az importált infláció továbbra is alacsony, részben azért, mert az eurózónában is alacsony szinten van az infláció. Ugyanakkor a magyarországi belső környezet, a bérek emelkedése, a fogyasztás bővülése felfelé hajtja majd az inflációt. Hozzátette: „Mérsékelt gyorsulásra számítunk. A mostani kilátások alapján júniusban az éves infláció elérheti a 2,5 százalékot, az év végére pedig a 3 százalékos szint közelébe kerülhet.„
Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!