Tizedik szülinapjukat ünneplik a budapesti Combinók

Tíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben.

Tizedik szülinapjukat ünneplik a budapesti Combinók

Az új Combinók a 4-es és 6-os vonalára, azaz a nagykörútra kerültek, amely a legforgalmasabb Budapesten. A járművek akkor a világ leghosszabb egyterű villamosai voltak a maguk 54 méteres hosszával. Ezt a rekordot a szintén Budapesten pár hónapja forgalomba állt hosszú CAF Urbos villamosok vették át, a spanyol gyártó járművei két méterrel hosszabbak.
    

A megrendelt negyven villamos első példánya 2006. március 14-én érkezett meg, az utolsót pedig 2007 májusában szállították a magyar fővárosba. A negyven villamos vásárlására, valamint az egyéb járulékos beruházásokra - mint például a körúti pálya, a peron és a vezeték átépítése, a remizek átalakítása - negyvenmilliárd forintot költöttek.
    

A szerelvényeket mintegy kétéves késedelemmel szállította le a Siemens-Kiepe konzorcium, mert a járművek alumíniumvázát acélra cserélték.
    

Ajtóhibák miatt Demszky Gábor akkori főpolgármester 2006. július végén leállíttatta a villamosokat, majd rongálások miatt az önkormányzati választásokig kivonták a szerelvényeket a forgalomból. Ez idő alatt egyébként a Siemens kicserélte a villamosok hajtóművét is.

Mérséklődtek az alkuk az ingatlanpiacon – a jó lakásokra viszont olykor licitálnak a vevők

Míg tavaly még jelentősebb alkukra is volt lehetőségük a vevőknek a túlárazott ingatlanoknál, idén a piac sokat változott: a keresett lakások gyakran már irányáron kelnek el, sőt olykor a felfelé tartó licit is megjelent.
2025. 04. 15. 17:00
Megosztás:

Albánia sikertörténete az EU bővítési folyamatának

Albánia sikertörténete az EU bővítési folyamatának, és "újabb lépést tettünk az ország EU-tagsága felé" - jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 04. 15. 16:30
Megosztás:

Nyári viharok, szélsőséges időjárás: mi lesz így a légiforgalom irányítással?

Az egyre gyakrabban jelentkező, szélsőséges időjárási jelenségek komoly kihívást jelentenek a légi közlekedésben és a légiforgalmi irányításban, különösen a nyári időszakban. Az egyre szeszélyesebb időjárás negatív hatásainak mérséklésére a HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel. 2025. április 15-től dedikált, a légiforgalmi irányítóteremben jelen lévő meteorológus segíti a magyar léginavigációs szolgáltató munkáját a legforgalmasabb, nappali órákban. Az intézkedés az utasokat és a nyaralni vágyó családokat is pozitívan érinti, hiszen tőle a járatkésések csökkenését remélik.
2025. 04. 15. 16:00
Megosztás:

Beszüntetheti a Roundup gyártását a Bayer

A Bayer vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a jogi kockázatok miatt beszünteti a glifozát tartalmú gyomírtójának, a Roundupnak a gyártását, hacsak nem kap jogi védelmet a készítmény.
2025. 04. 15. 15:30
Megosztás:

Hőhídmentes födémszigetelés – a komfortos otthon záloga

Egyre többen tapasztalják, hogy télen huzatos és kihűl a lakás, nyáron viszont percek alatt elviselhetetlen meleg uralkodik bent. Ilyen esetekben érdemes gyanakodni arra, hogy a födém hőszigetelése hiányos vagy elavult.
2025. 04. 15. 15:00
Megosztás:

Hogyan segítik a gyökereztető biostimulátorok a növénytermesztést?

A növénytermesztés mindig is tele volt kihívásokkal, de a mai technológiáknak köszönhetően, mint például a gyökereztető biostimulátorok használata, könnyedén áthidalhatjuk ezeket az akadályokat. Vajon Ön mennyire járatos ebben a témában?
2025. 04. 15. 14:30
Megosztás:

Esik az arany ára, de a bizonytalanság továbbra is fennáll

Az arany árfolyama némileg csökkent tegnap, de ma nap elején az erős kereslet ismét a korábbi szintek közelébe emelte az árfolyamot.
2025. 04. 15. 14:00
Megosztás:

Nyolcadik védekezési szezonját kezdte meg az országos jégkármérséklő rendszer

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját. Az ország 986 pontjáról ezüst-jodidot a felhőkbe juttató rendszer minden évben több milliárd forint kárt előz meg a mezőgazdaságban, emellett lakossági, ipari, állami létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd - közölte a NAK az MTI-vel.
2025. 04. 15. 13:30
Megosztás:

A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik

A mintegy 650-700 ezer hazai segédmotoros kerékpár felének sincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 04. 15. 13:00
Megosztás:

Átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása

Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal csökkent az intézkedés alá vont 30 alapvető élelmiszer ára - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 04. 15. 12:30
Megosztás:

Kínai tisztviselő: ésszerűtlenek az újabb amerikai vámintézkedések

Az Egyesült Államok Hongkonggal szembeni újabb vámintézkedései "brutálisan ésszerűtlenek" és "szégyentelenek" - közölte kedden Hongkongban Hszia Paolong, a kínai Államtanács Hongkong- és Makaó-ügyi Hivatalának igazgatója.
2025. 04. 15. 12:00
Megosztás:

Felminősítette az OTP-t az S&P

Felminősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank osztályzatait hétfőn az S&P Global Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a magyar bank ellenállóképes a szuverén adóskörnyezetből eredő stresszhelyzetekkel szemben.
2025. 04. 15. 11:30
Megosztás:

Trump idióta bemondásaival világgazdasági válságot idézhet elő

Trump még jobban megkeverte a lapokat az elmúlt két hétben. Szép lassan kihúzta a stabil talajt a piaci szereplők alól.
2025. 04. 15. 11:00
Megosztás:

Első negyedéves trónfosztás az okos telefonok piacán

Az Apple vezette az okostelefonok globális értékesítését az idei első negyedévben, ami az iPhone 16e pozitív fogadtatásának, valamint a japán és indiai keresletnek köszönhető.
2025. 04. 15. 10:30
Megosztás:

Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget

Az Európai Unió által biztosított források egyre könnyebben elérhetők a hazai vállalkozások számára, az egyszerűsített igénylési feltételek révén pedig folyamatosan nő az érdeklődők és a szerződött partnerek száma.
2025. 04. 15. 10:00
Megosztás:

A Goldman Sachs is jó formában

Csatlakozva versenytársaihoz, közzétette az év első negyedévi eredményeit a Goldman Sachs.
2025. 04. 15. 09:30
Megosztás:

Mérséklődtek a fejlett gazdaságok kötvényhozamai az újabb vámengedmények hatására, 410 fölött maradt a forint az euróval szemben

Donald Trump újabb vámháborús hátraarcai után kissé megnyugodott tegnap az amerikai kötvénypiac a múlt heti meredek hozamemelkedést követően; a tízéves dollár állampapír hozama 10 bázisponttal, 4,4% alá csökkent.
2025. 04. 15. 09:00
Megosztás:

Újra pluszban zártak a Wall Street-i indexek, emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvények is magasabban zártak a hét első napján, miután a Fehér Ház bejelentette az újabb vámmentességet Kína felé.
2025. 04. 15. 08:30
Megosztás:

Szárnyaltak az európai piacok Trump újabb vámokkal kapcsolatos bejelentésére, növekedett a BUX

Az európai részvények hétfőn újra emelkedtek, mivel a befektetői hangulat javult, miután Donald Trump amerikai elnök vámmentességet adott a Kínából importált okostelefonokra és számítógépekre, enyhítve a hetek óta tartó zűrzavart.
2025. 04. 15. 08:00
Megosztás:

Együtt vagy külön alvás? - A szakértők így vélekednek a párok alvási szokásairól

Az alvási szokások a párkapcsolatokban sokkal többet jelentenek, mint egyszerűen a pihenés idejét. Míg egyesek számára az együtt alvás az érzelmi kötődés erősítője, másoknak a külön alvás biztosítja a harmóniát és a nyugodt pihenést. De hogyan befolyásolják ezek a szokások a kapcsolat minőségét? Milyen hatással van az intimitásra, ha valaki más választás mellett dönt?
2025. 04. 15. 07:30
Megosztás: