Többszörös nyomás alatt az ázsiai piacok
A kereskedő folyamatosan követik az olajár alakulását, melyet leginkább a líbiai konfliktus alakulása befolyásolja. Az áprilisi szállítású WTI olajfajta árfolyama 35 centtel 104,73 dollárra emelkedett a Nymex elektronikus kereskedésében. Londonban a Brent jegyzése 40 centtel 116,34 dollárra emelkedett az ICE határidős kereskedésében.
A japán gazdaság a ma közzétett felülvizsgált adatok alapján éves szinten 1,3 százalékkal zsugorodott a negyedik negyedév folyamán, amely nagyobb visszaesés az előzetesen közzétett 1,1 százaléknál, és az elemzők által várt 1,2 százaléknál is. A személyes fogyasztás 0,8 százalékkal csökkent, köszönhetően a kormányzati ösztönzőprogramok kifutásának. A befektetések az előzetesen publikált 0,9 százalékkal szemben, csak 0,5 százalékkal emelkedtek.
Az ismét emelkedő olajár és az amerikai Texas Instruments lapkagyártó borús előrejelzése rontotta el a hangulatot. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 155,12 pontos, 1,46 százalékos napi csökkenéssel 10.434,38 ponton zárt, 2,01 százalékkal magasabban az év végi értékénél.
Kínában a Shanghai Composite index 1,1 százalékos csökkenés mellett 2967,9 pontnál jár. A kínai részvénypiac csökkenése mögött a gépjármű értékesítések és az export növekedésének lassulása, valamint a magas olajár miatti inflációs aggodalmak állnak. A ma közzétett adatok alapján Kínában február folyamán 7,3 milliárd dolláros kereskedelmi deficit mutatkozott, melyre hét éve nem volt példa. Az export mindössze 2,4 százalékkal éves szinten, míg az import 19,4 százalékkal.
Dél-Koreában a Kospi index 1 százalékkal 1981,58 pontra csökkent, miután a jegybank ismét kamatot emelt, amely már a második volt az elmúlt három hónap folyamán. A hongkongi Hang Seng index 0,6 százalékkal 23.674 pontra mérséklődött. Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 1,43 százalékkal 4.699,70 pontra csökkent, míg Új-Zélandon az NZX50 index 0,24 százalékkal 3.406 pontra enyhült, annak ellenére, hogy a jegybank 3 százalékról 2,5 százalékra mérsékelte az alapkamatát, a földrengés hatásainak ellensúlyozása miatt. Indiában a Sensex index 0,7 százalékos csökkenést mutat.