Torontói G20-csúcs - A csúszó reformok csúcsa

Nem várható lényeges előrehaladás a globális pénzügyi rendszer rendbetételére tett javaslatok többségében a G20-ak torontói tanácskozásán. (MTI)

A G20-ak az előző, tavaly szeptemberi pittsburghi csúcstalálkozójukon a pénzpiaci reformok bevezetésének menetrendjét fektették le. Három alapelvet fogalmaztak meg: minden egyes piaci résztvevőt, minden egyes pénzügyi terméket és minden egyes piacot elegendő és megfelelő mértékben ellenőrizni kell.

 

Több reformjavaslat bevezetése azonban viták kereszttüzébe került és emiatt késedelmet szenved, illetve kérdésessé vált. A főbb vitatott témakörök közé tartozik a banki saját tőke mértéke. Az újabb krízishelyzetek elkerülése érdekében a bankoknak jobb szerkezetű és nagyobb saját tőkével kellene rendelkezniük. A pénzintézeteknek eredményes gazdálkodás idején kockázati alapot is képezniük kellene.

 

A G20 nagy pénzügyi központjainak 2011-re kellene bevezetniük a Bázel II szabályozás saját tőke arányára vonatkozó előírásait. A kérdéskörben a legnagyobb vita a hitelkockázati tényezők súlyozása körül alakult ki, amely hátráltatja a megegyezést. Erőteljes ellenállást fejt ki maga a pénzügyi lobby is, a hitelek szűkítésével és a költségek emelkedésével fenyegetőzve.

 

Pénzügyi szakértők és jegybankok már dolgoznak a Bázel III szabályozás még szigorúbb rendelkezésein is, amelynek tőke- és likviditási előírásait 2012 végére kellene bevezetni. Jelenleg azonban úgy tűnik a reformintézkedéseket csak "felvizezett" formában és jelentős késéssel vezethetik be. A következő G20 csúcson, az idén novemberben Szöulban, talán már sikerül az elnagyolt keretfeltételekben megegyezésre jutni. Vita van a származékos termékek kéréskörében is.

 

Átláthatóbbá kívánják tenni a rendkívül bonyolult és kockázatos pénzügyi befektetési eszközök gigantikus méreteket öltő tőzsdén kívüli elektronikus kereskedelmét. A jövőben ilyen ügyletekre a tervek szerint közvetlenül a piaci szereplők között már nem kerülhetne sor, hanem csak tőzsdei kereteken belül. Ennek meghatározó eleme lenne a tranzakciók lebonyolítását lehetővé tévő központosított sajátszámlás alkuszi rendszer, amely a szélsőséges kilengéseket is el tudná fojtani.

 

Itt a törlesztésbiztosítási származékos ügyletek (CDS) pőre (naked) jegyzése körül kialakult nézetkülönbség okoz késedelmet a megegyezésben. Megoszlanak a vélemények a bankadóról is: egyes vezető fejlődő országok: Brazília, vagy India, de Kanada és Ausztrália is elutasítják a bankadó és a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó bevezetését.

 

Berlin, Párizs és London viszont egységfrontot alkotott a kérdésben és a bankadó önálló bevezetése mellett foglal állást. A pénzügyi tranzakciókra Németország által javasolt adó globális szintű bevezetésének esélye gyakorlatilag nulla. a G8 csúcson mindezekről szó sem esett. Vitás témák közé tartoznak a fedezeti alapok is.

 

Az alapokat felügyelet alá kellene vonni és információkat kellene gyűjteni működésükről. Az EU pénzügyminiszterek nemrégiben úgy döntöttek, hogy a fedezeti alapoknak regisztrálniuk kell magukat és nyilvánosságra kell hozniuk befektetési stratégiájukat és a vele járó kockázatokat. A kifejezetten spekulatív fedezeti alapok (hedge-fund) működésének felügyelete erősen vitatott téma, mivel az amerikaiak attól tartanak, hogy fedezeti alapjaik hátrányba kerülhetnek az európaiakkal szemben.

 

A vállalatok és országok kockázati besorolását végző hitelminősítő intézeteket uniós szinten ellenőrzés és szabályozás alá kellene vonni. Az Európai Uniót a három domináns amerikai hitelminősítő intézet, a Standard & Poor's, a Moody's és a Fitch által alkotott oligopólium léte zavarja leginkább. Emiatt egy európai hitelminősítő intézet létrehozásának a lehetősége is szóba került.

 

A "nagyobb annál, hogy tönkremenjen" (too big to fail) óriásbankok kezelése jelenti az egyik legnagyobb problémát. Azt minden eszközzel el kellene kerülni, hogy az államnak, azaz közvetve az adófizetőknek kelljen jót állniuk a nagybankok veszteségeiért azok puszta mérete miatt.

 

A torontói G20 csúcs előtt elfogadott új amerikai rendelkezések például nagyobb jogosítványokat adnak a hatóságok kezébe a nagy pénzintézetek feldarabolására, ha azok már veszélyeztetik a pénzügyi rendszert. Az amerikai és európai mérlegképzési szabályok harmonizálásának 2011 közepére kitűzött határideje is eltoldódni látszik.


Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenek körüli hype?

A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.
2026. 06. 08. 15:00
Megosztás:

A BKK mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a rendőrséggel májusban

Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:

Türelmetlen sofőrök, elektromos rolleresek: kiderül, kik okozzák a legnagyobb stresszt a magyar autósoknak

Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:

Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:

Új aranyláz indult Alaszkában: luxushajók hozzák a turisták tömegét

A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás: