Tovább fogyatkozó esély a brit megállapodásra

Egyrészt mérföldkőnek tekinthető az EU életében, és megmutatta, hogy képesek egységesen fellépni a tagországok. Másrészt pedig egy jelentősebb fiskális élénkítést jelent, melynek szükségességét már régóta hangoztatja az EKB, hiszen annyira lazák már a monetáris kondíciók, hogy a fiskális élénkítés hatékonyabban képes működni.
Továbbra sincs előrelépés az EU és Nagy-Britannia között a jövő évtől hatályos kereskedelmi kapcsolatokat illetően. Ráadásul az egyeztetések csak augusztusban fognak folytatódni. Így egyre valószínűbb, hogy év végéig nem sikerül megállapodniuk a feleknek, és ebben az esetben a WTO szerinti szabályozás lép életbe a két fél között. Ez kölcsönös vámokat és a termékek lassabb áramlását eredményezheti. A két fél többek között a halászati szabályozás részleteiről nem tud megállapodni.
(forrás: ERSTE)