Tovább növelte szolgáltatási területét a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. az idén újabb három településen vette át a vízi közművek üzemeltetését, így összesen 187 helységben működteti a ivóvíz- és szennyvíz-hálózatot - közölte a Hajdú Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a 650 ezer ember ivóvízellátását biztosító TRV Zrt. szolgáltatási területe 2013-ban a korábbi hatszorosára nőtt. A változásokkal a foglalkoztatottak létszáma is jelentősen emelkedett: míg három évvel ezelőtt 248 munkavállalója volt a szolgáltatónak, jelenleg a csatlakozott területetek dolgozóinak átvételével számuk eléri az 1040-et. Hajdú Gábor emlékeztetett arra, hogy a TRV Zrt. hatékony működésének köszönhetően és a jövőbeli céljai érdekében 2013-ban a társaság alaptőkéjét a tulajdonos magyar állam 1,2 milliárd forinttal, majd decemberben újabb 525 millió forinttal megemelte. Ugyanakkor döntött a társaság 300 darab, 10 ezer forint névértékű részvényének értékesítéséről.

 

A vásárlási lehetőséggel minden a cég üzemeltetési területéhez tartozó, köztartozástól mentes önkormányzat élhet, csak egy részvényt vásárolhat, ám tulajdonosi jogokat gyakorolhat. A vezérigazgatója beszámolt arról, hogy az idén fejlesztések sorát végzik, ezek közül kiemelkedik a beregi, a csataszög-hunyadfalva-kőtelek-nagykörűi, valamint a hajdú-bihari ivóvízminőség-javító projekt megvalósítása.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Emellett 46 településen szennyvíztelepet építenek, 24 helységben bővítik a szennyvíztelepet. Hajdú Gábor megjegyezte, hogy az új vízi közmű törvény szerint a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása az önkormányzatok számára kötelező feladat, ennek során olyan szigorú előírásokat kell teljesíteni, amelyeket sok, mini vízművel rendelkező kisváros vagy község nem tud vállalni.


Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás: