További kamatemelés kell az inflációs cél eléréséhez az elemzők szerint

Az inflációs cél eléréséhez a jegybanki alapkamat további emelésére van szükség elemzők szerint, akik közül ugyanakkor nem mindenki számított arra, hogy már a decemberi kamatdöntéskor folytatódik a szigorítási ciklus.

A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Az elemzők megosztottak voltak a kamatdöntő ülés előtt, fele-fele arányban számítottak emelésre, illetve tartásra.

 

Ádám Zoltán, a Takarékbank elemzési osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: nem vártak kamatemelést decemberben, ugyanakkor az elmúlt hetek jegybanki kommunikációjának fényében mégsem okozott meglepetést a döntés, mivel tudható volt, hogy folytatódik a monetáris szigorítási ciklus. A jegybank valószínűleg úgy ítélte meg, hogy az inflációs kilátások a decemberi emelést is indokolttá teszik, és az elemző szerint bár nem kell "berendezkedni" egy hosszabb szigorítási ciklusra, nem ez az utolsó lépése az emelési ciklusnak.

 

A szakértő hangsúlyozta: Magyarországon és a feltörekvő gazdaságokban érzékelhető egy erősödő inflációs nyomás, amely elsősorban az élelmiszer- és nyersanyagárakban mutatkozik meg, ráadásul Magyarországon a bevezetett adóintézkedéseknek is lehet inflációnövelő hatása. Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolió menedzsere az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a múltkori döntést követően a jegybank ugyan jelezte, hogy nem egyszeri emelésről, hanem szigorítási ciklusról van szó, az elmúlt hetek fejleményeinek tükrében mégis indokolható lett volna az alapkamat szinten tartása.

 

Az országkockázati felárak az elmúlt időszakban kissé mérséklődtek, a hosszabb lejáratú állampapír hozamok korrigáltak, az Államadósság Kezelő Központ sikeres diszkont kincstárjegy és állampapír aukciókat tartott a hónap során, és a forint is jelentősen erősödött az euróval szemben - fejtette ki a szakértő. Hozzáfűzte: mivel az inflációs kilátások egyelőre nem igényelnek hirtelen, erőteljes szigorítást, a novemberi inflációs számok nem tanúskodtak további kellemetlen meglepetésről, a pénzügyi kockázatok enyhülése miatt összességében maradhatott volna az 5,5 százalékos irányadó ráta.

 

Az MNB vélhetően úgy gondolta, hogy a bizonytalan költségvetési pálya és az inflációs várakozások emelkedése miatt jobb erőteljesebb jelzést küldeni és a korábbi lépésekkel talán elkerülhetőbb a későbbi nagyobb emelés - olvasható a kommentárban. Az alapkamat kilátások szempontjából 2011 eleje nagyon fontos lesz, mivel a kormány adó- és más gazdaságpolitikai döntéseinek hatását az árakban, bérekben és a kereslet alakulásában ekkor lehet majd egyértelműen látni.

 

Bebesy Dániel szerint ugyanakkor a gazdasági pályával kapcsolatos bizonytalanságok továbbra sem enyhültek. Hozzátette: 2011 eleje azért is kritikus lehet, mert a magyarországi kilátásokkal kapcsolatban "nem túl optimista" külföldi befektetők ekkor hozzák majd meg eszközallokációs döntéseiket és a hazai nyugdíjpénztárak kiesésével a külföldi szerepvállalás különösen fontos lesz. Szintén kockázati tényezőt jelent majd az új monetáris tanács tagok kiválasztása, egy erőltetett monetáris enyhítés jelentős turbulenciát és forintgyengülést hozhat.

 

Az MNB könnyen az alapkamat további emelésére kényszerülhet. A külső környezet szempontjából fontos lesz az eurózóna perifériás országainak adósságproblémáinak alakulása, a karácsonyi szünet után ez a téma várhatóan ismét "felpörög" majd. A mozgásteret a feltörekvő piaci országok jegybankjainak magatartása is befolyásolja, a piac Lengyelország és Oroszország esetében az új év első hónapjaiban várja a szigorítás kezdetét, Törökországban viszont váratlanul újraindult a kamatcsökkentés - hangsúlyozza a szakértő.

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás:

Egészségvédő termékcsaládot fejleszt a Húsüzem Kft. és a Széchenyi Egyetem

Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
2026. 02. 25. 07:30
Megosztás:

Mit lett reggelre a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 25. 07:05
Megosztás:

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás:

250 millió dollárnyi USDC-t bocsátottak ki – Intézményi tőke érkezhet a kriptopiacra?

Újabb jelentős stablecoin-kibocsátás rázta meg a piacot: 250 millió darab USDC (USD Coin) került frissen kibocsátásra az USDC Treasury címéről. Az esemény nem csupán egy nagyméretű tranzakció, hanem potenciális előjele a közelgő piaci mozgásoknak is, különösen az intézményi szereplők aktivitásának növekedése szempontjából.
2026. 02. 25. 00:30
Megosztás:

Vizsgálat indult a Telegram alapítója ellen

Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Pavel Durov ellen terrorizmus támogatása címén egy büntetőügy keretében - közölte kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap az Szövetségi Nyomozó Bizottság (FSZB) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.
2026. 02. 25. 00:05
Megosztás:

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás: