Továbbra is kirobbanó formában az OTP
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban az OTP teljesített, amely több mint 7 százalékkal drágult. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy egész Európában erős vételek voltak, 1 és 3,5 százalék közötti mértékben emelkedtek az indexek. A kelet-európai piacok különösen jól szerepeltek, azon belül is a bankrészvények kiemelkedően teljesítettek.
Ennek a trendnek megfelelően a BÉT-en is az OTP vitte a forgalmat és a BUX-ot. A kereskedő kifejtette, hogy a kockázatvállalási kedv növekedésével a befektetők általában szívesen vásárolnak a feltörekvő piacokon, amelyeken a viszonylag kis méretük miatt látványos a felülteljesítés. Hozzátette, hogy ezen országok eszközei alulsúlyozottak voltak az utóbbi időben, ez is hozzájárult a fokozott vásárlásokhoz. Magyar specifikus hírek ezúttal nem befolyásolták a BÉT kereskedését, az EU/IMF tárgyalások előkészítésével kapcsolatban nem volt új fejlemény.
Varjú Péter szerint a befektetők egyelőre abban bíznak, hogy lesz hitelmegállapodás, aminek feltétele az IMF-fel közösen kialakított gazdaságpolitika, amelyet a nemzetközi szervezet később is rendszeresen ellenőriz majd, vagyis onnantól kezdve "zárt pályán mozog" majd a magyar gazdaságpolitika. A Mol 140 forinttal, 0,74 százalékkal 19.000 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 279 forinttal, 7,27 százalékkal 4.119 forintra nőtt, forgalmuk 26,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,18 százalékkal 549 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 530 forinttal, 1,47 százalékkal 36.550 forintra emelkedett, a részvények forgalma 829 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 1,76 százalékkal, 300 forinttal 16.700 forintra csökkent, 144,5 millió forintos forgalomban. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.314,26 ponton zárt csütörtökön, ez 2,60 pontos, 0,20 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.