Továbbra sem nőnek a beruházások Európában
2014. 07. 29. 16:00
Tovább várat magára a beruházások fellendülése az eurózónában és az Európai Unió egészében egyaránt - derült ki az Eurostat legfrissebb, kedden közölt adataiból.
A beruházási ráta az euróövezetben 19,3 százalék, az EU 28 tagállamának átlagában 19,5 százalék volt 2014 I. negyedévében. Mindkét országcsoportban 19,0 és 19,5 százalék között alakult a mutató az elmúlt négy negyedévben, jócskán elmaradva a válság előtti, 23 százalék körüli értékektől.
Magyarországon a beruházási ráta kissé elmarad az európai átlagtól, de a 2013. évi 18 százalékról idén 19 százalékra emelkedik a GKI Gazdaságkutató prognózisa szerint. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői április elején az új magyar kormány előtt álló két fő feladat egyikeként említették a beruházási ráta fellendítését. (MTI)
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.