Tőzsdei társaságok 2011. évi osztalékfizetései
A hagyományosan osztalékfizető cégek közül 2011-ben is részesülnek kifizetésben az áramszolgáltatók, a gyógyszergyártók, valamint a Magyar Telekom részvénytulajdonosai. A legnagyobb vállalatok közül az OTP ismét osztalékfizetésről döntött, miután az elmúlt három évben nem fizetett.
A megszavazott osztalék részvényenként 72 forint, de mivel a bank a saját részvényekre eső osztalékot is szétosztja a részvényesek között, a ténylegesen kifizetett osztalék 73 forint lesz. A Mol részvényesei viszont az idén sem részesülnek az olajvállalat nyereségéből, mint ahogy az előző két évben sem.
A TVK közgyűlése viszont a többségi tulajdonos Mol javaslatára 82 forintos osztalékot szavazott meg az idén, annak ellenére, hogy a társaság a magyar számviteli szabályok szerint veszteséges volt tavaly. A kisebb cégek közül az Állami Nyomda, a Graphisoft Park, a Kulcs-Soft, sőt a Nutex (volt Humet) is osztalékfizetésről döntött az idén. A Forrás és a Fotex a tavalyi évhez hasonlóan az idén is csak az elsőbbségi részvényekre fizet. A Finext Nyrt. részvényesei az osztalék közel 90 százalékát már tavaly megkapták osztalékelőlegként.
A legmagasabb osztalékot az idén is a TC Befektetési Nyrt. adja, a társaság összes részvénye azonban mindössze három magánszemély tulajdonában van. A Zwack hagyományosan magas osztalékot szokott fizetni, ám a társaság a naptári évtől eltérő üzleti éve miatt később tartja a közgyűlését. Az alábbiakban közöljük az elfogadott osztalékokat - zárójelben az előző évit - és a kifizetések közzétett kezdőnapját. (MTI)