Trendforduló előtt az építőipar
2014-ben a megelőző évhez képest lényegesen, a szektor egészére nézve 14,2%-kal nőtt az építőipar termelési értéke, így folytatódott a 2012-ben kezdődött bővülés - fejtette ki Lipcsei Gábor, az Óbuda Group elnöke.
Azonban már közel fél éve látható, hogy a bővülés kizárólag az egyéb építmények főcsoportnak, azaz az infrastrukturális és közműberuházásoknak köszönhető, azon belül is első sorban az előző uniós finanszírozási ciklus végén felgyorsult forráslehívásoknak. Az egyéb építmények építményfőcsoport ugyan decemberben tavalyi bázison mérve még kis mértékben, 1,2%-kal növekedett, de a 2010-es bázison mérve már látszik, hogy a trend megfordult. Az épületek főcsoportban már 2014 szeptembere óta egyik hónapban sem haladta meg a termelés az előző év azonos időszakának kibocsátását, decemberben is csak 95,1%-át érte el a 2013-as bázisnak.
A lakáspiac alig mérhető növekedése nem tudja kompenzálni ezt a visszaesést, ezen belül is csak a használt lakások iránti kereslet bővülése érzékelhető. A már lezárult állami nagyberuházások hatása korábban hosszú ideig érzékelhető volt az épületek építése építményfőcsoportban, azonban az újonnan bejelentett állami nagyprojektek még nincsenek kivitelezési szakaszban.
Az elkövetkező időszak kibocsátását azonban első sorban a meglévő szerződésállomány alakulása és az új szerződések értéke határozza meg. Mindkettő volumenében az utóbbi hónapokban drasztikus visszaesést tapasztalhattunk, ami az építőipar egészére nézve 2015-re megtorpanást vetít előre. A szeptemberig tartó uniós elszámolási időszak miatt ennek hatása várhatóan időben elhúzódva jelentkezik, de a tendenciák alapján a 2014-es év teljesítményét számottevően nem haladja meg az ágazat.
Trendfordulót az egyes építményfőcsoportokban különböző folyamatoktól várhatunk: az egyéb építmények, azaz az infrastrukturális és közműberuházások esetében az előző uniós ciklus utolsó két évében tapasztalt lehívási ütemhez hasonló intenzitású forrásbevonás eredményezhetne fellendülést. Mind az épületek, mind az egyéb építmények építményfőcsoport teljesítményére az előző évek ipari nagyberuházásaihoz mérhető befektetések megjelenése lehetne pozitív hatással.