USA - A szenátus is megszavazta a kompromisszumos költségvetést

Egy nappal a képviselőház után, 72:26 arányban az amerikai szenátus is megszavazta csütörtökön a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1100 milliárd dolláros, kompromisszumos szövetségi költségvetést.

USA - A szenátus is megszavazta a kompromisszumos költségvetést

A költségvetési törvényt Barack Obama elnök várhatóan szombaton írja alá. A kongresszusban a figyelem most a 17 ezer milliárd dolláros szövetségi adósságlimit újabb emelésére irányul, amelyről hat héten belül kell megállapodni.
    

A törvényhozás republikánus párti tagjai egyelőre nem közölték, hogy milyen feltételekhez kötik az adósságplafon megemelését, de párttársuk, John Boehner, a képviselőház elnöke szavai szerint ezúttal nem várható ádáz csatározás. Boehner kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak ezentúl "a közelébe sem szabad jutnia" a technikai csődnek, és gyors megállapodást sürgetett.
    

A költségvetési keret végrehajtásáról három évig tartó, tavaly októberben a kormány részleges lebénuláshoz vezető büdzsécsaták után, hétfőn állapodtak meg az amerikai képviselőház és a szenátus képviselői.
    

Elemzők szerint a büdzsé elfogadása az év legnagyobb horderejű politikai döntése lehet a kongresszusban. A kompromisszum két nappal azelőtt született meg, hogy a szövetségi kormány kifogyott volna eszközeiből. A képviselőház kedden, a szenátus pedig szerdán szavazott meg egy átmeneti büdzsécsomagot, amely szombatig finanszírozza a szövetségi kormányzat működését, ezzel időt hagyva az átfogó költségvetési törvény elfogadására.
    

Washingtonban december 10-én jelentették be, hogy két évre szóló előzetes kompromisszum született a szövetségi költségvetésről. Ezzel kiküszöbölték, hogy január közepén ismét a kormány bénultságának veszélye fenyegesse az Egyesült Államokat.
    

A szeptember 30-ig tartó költségvetési évre vonatkozó büdzsé paramétereit már akkor lefektették. Ennek értelmében katonai célokra 520,5 milliárd, más tételekre pedig 491,7 milliárd dollárt fognak fordítani.
    

A kompromisszumos végrehajtási törvény értelmében visszavonnak több, például az egészségügyi intézményekre vonatkozó megszorítást, de a szabad felhasználású kiadások szintje így is 164 milliárd dollárral kevesebb, mint Barack Obama elnökségének első évében.
    

Több vitatott tételt ejtettek. A republikánusok ezúttal lemondtak arról, hogy költségvetési eszközökkel ellehetetlenítsék a 2010-ben elfogadott egészségügyi reformot, de az arra fordítható kiadások szintjét befagyasztották.
    

Lelassítják egyes katonai nyugdíjak növekedését, de ez nem vonatkozik a hadirokkantakra és a hadiözvegyekre. A Nemzeti Egészségügyi Intézeteknek a 2013-as büdzsé 29,1 milliárd dollárra automatikusan visszavágott kerete helyett az idén 29,9 milliárd dollár jut.
    

A költségvetésből valamivel több jut a gyerekek iskolai felkészítésére, de nem válhat valóra az ezzel kapcsolatban Barack Obama által szorgalmazott átfogó program. Nem kapja meg a Washington által igényelt keretet a gyorsvasutak fejlesztése, és a kormány által kértnél kevesebb jut a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A 2009-es szintre csökkentették az amerikai adóhivatal (IRS) költségvetését, a szövetségi alkalmazottak viszont, akiknek bérezése sok területen három év óta változatlan, egy százalékos fizetésemelésben részesülnek.


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás: