USA - Megremegett a befektetők keze a rossz ingatlanpiaci adat nyomán

Csökkenést eredményezett tegnap az amerikai részvénypiacokon, hogy a várakozásokkal ellentétben csökkentek májusban a használt ingatlan értékesítések, melyet a gazdaság lassulására utaló jelként értelmeztek a piaci szereplők. Emellett rontotta a hangulatot az ismét előtérbe kerülő európai adósságválság.

A DJIA index 148,96 ponttal, vagyis 1,43 százalékkal 10.293,45 pontra csökkent. A S&P 500-as mutató 17,86 ponttal, azaz 1,60 százalékkal 1095,34 pontra süllyedt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 27,29 ponttal, azaz 1,19 százalékkal esett, és 2261,80 ponton zárt.

 

A kereskedés elég volatilis volt a keddi napon, a kezdeti mérsékelt emelkedés után azonban határozott esés következett az ingatlanpiaci adat nyilvánosságra kerülése után. Igazán negatívvá a hangulat az utolsó órákban vált. Az ingatlanfejlesztő vállalatok mellett csökkentek az olajipari részvények is, miután továbbra is szivárog az olaj a Mexikói-öbölben.

 

A NAR adatai alapján a használt ingatlanok értékesítése májusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 5,66 millió egységre csökkent az áprilisi felülvizsgált 5,77 millió egységről, holott az elemzői várakozások 6,1 millió egységre történő emelkedésre számítottak.

 

Egy amerikai bíró hatályon kívül helyezte kedden Barack Obama amerikai elnök ha thónapos mexikói-öbölbeli olajfúrási tilalmát, de Washington újabb moratóriumot kíván hirdetni a térségbeli olajkitermelésre. A legnagyobb vesztesek között szerepelt a BP (-2,14%), a Transocean (-2,33%), az Anadarko Petroleum (-4,03%), a Hallliburton (-3,92%) és a Schlumberger (-3,43%).

 

A sorozatos kedvezőtlen makrogazdasági hírek nyomán nő az aggodalom, hogy W-alakú recesszió alakulhat ki, mely azt jelenti, hogy a gazdaság a rövid feléledés után újra recesszióba zuhan vissza.

 

Az emelkedő árfolyamú részvények között szerepelt kedden az Apple, miután megerősítette, hogy kevesebb mint 3 hónap leforgása alatt 3 millió iPad eszközt értékesített. Az Amazon.com a hétfői esése után kedden már emelkedett, miután híre ment, hogy csökkenti a Kindle elektronikuskönyv-olvasó árát, miután a rivális Barnes and Noble 23 százalékkal kínálja olcsóbban a Nook elnevezésű olvasóját.

 

A júliusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 61 centtel 77,21 dollárra csökkent hordónként a Nymex kereskedésében, míg az augusztusi szállítású arany áa 20 centtel 1.240,80 dollárra mérséklődött a Comex piacán. Pénteken még 1.258,30 dolláros záró árával új rekordot ért el.

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás: