Ugrásra készen az amerikai részvénypiacok
A hajnalban megszületett mentőcsomag, melynek nyomán 750 milliárd euró áll rendelkezésre közösen EU-s illetve IMF forrásból többnyire az euró vádelmében, kellőképpen megnyugtatta a befektetőket világszerte, melynek során szinte a piacok szinte egy nap alatt akarják behozni az elmúlt hét veszteségeit.
A csomag célja, az euró védelme mellett az, hogy elkerülhetőek legyenek a jövőben a görög válsághoz hasonlók kialakulása. A befektetők megnyugvását jelzi, hogy soha nem látott mértékű napon belüli árzuhanás mutatkozott a törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciók londoni piacán.
Emellett közös akciót indított a dollárpiaci likviditás erősítésére az Európai Központi Bank (EKB), az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, a brit, a kanadai és a svájci jegybankA Fed úgynevezett devizacsere-ügyletek keretében látja el dollárral az akcióban részt vevő központi bankokat. Ezek aztán a forrást a pénzügyi szféra olyan szereplőinek kínálják fel, amelyeknek a görög válság hatására keletkezett piaci felfordulásban nehezen jutnak dollárban jegyzett hitelhez. A Fed közlése szerint az intervenciót 2011 januárjáig folytatják.
A görög államadósság-törlesztési kockázat fedezetére kínált hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása az aznapi londoni kereskedésben 531 bázispont környékén járt a 915 bázispontos előző záró után, vagyis példátlan mértékben, több mint 380 bázisponttal zuhantak a görög CDS-kontraktusok. Meredeken csökkent a többi, szintén gyenge adósság- és költségvetési helyzetűnek tartott déli euróövezeti tagállam CDS-árazása is. A CMA hétfői adatsora szerint Spanyolország törlesztéskockázati biztosítási díjszabása a 238,5 bázispontos záróról 149 bázispontra, Portugáliáé 425 bázispontról 230 bázispont környékére esett.
Európában a vezető részvények összefoglaló mutatója, a FTSEurofirst 300 index 6,2 százalékos pluszban tartózkodik, a múlt héten elszenvedett 18 hónapja nem látott esés után.
Piacnyitás előtt a Dow határidős index 358 pontos, 3,48 százalékos pluszban, az S&P 500 határidős index 46 ponttal 4,1 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-100 határidős index 73,60 ponttal, 4 százalékos pluszban tartózkodnak.