Új Széchenyi Terv - Egyszerűbb, mégis bonyolult
A pályázatírással foglalkozók közül egyre többen aggódnak, mivel szerintük kevésbé érdekes, hány pályázatot fogadtak be idén, sokkal fontosabb hogyan működik a rendszer. Eddig az sem világos sokuknak, hogy vannak-e tipikus hibák, amelyekre különösen figyelniük kellene. Az akciótervben szereplő meg nem jelent pályázatok kiírási ideje is bizonytalanságot okoz, mivel lehetséges, hogy azok a feltételek megfelelőbbek lennének bizonyos vállalkozások számára, mint az eddig elérhetők, illetve akár kezdő vállalkozások is indulhatnának rajtuk.
Abban azonban egyetértenek, hogy az Új Széchenyi Tervvel (ÚSZT) egyszerűsödtek a pályázati kiírások, sőt úgy tűnik, hogy olyan helyzet állt elő, könnyebb megnyerni egy pályázatot, mint szerződni, mivel az eddiginél több dokumentum szükséges a támogatói szerződés megkötéséhez, például nem elég szerepelni a NAV köztartozásmentes listáján, szükséges csatolni a nullás igazolást.
Új elem a külön mikrovállalkozások számára kiírt eszközbeszerzési pályázat, amely saját pályázati visszatérítendő és nem visszatérítendő forrást biztosít a 10 fő alatti cégeknek, de ez továbbra sem érhető el a vidéki mikrovállalkozásoknak.
"Kellemetlenül érintheti a vállalkozásokat, hogy az ÚSZT legtöbb nekik szóló kiírásában már nem számolhatnak előleggel. Eszközbeszerzés esetében kénytelenek teljes egészében saját forrásból, vagy banki hitelből megvásárolni a gépet, mielőtt lehívnák a megnyert támogatást, ellentétben a korábbiakkal, amikor az előleget felhasználhatták önrésznek is, majd a következő részlet lehívása előtt, vagy az egyszeri támogatás lehívásnál elszámoltak vele. Az új rendszerben például könnyen elveszítheti egy cég a támogatást, ha nincsen rendben a kifizetési kérelme, egyetlen hiánypótlás után elutasíthatják." - mondja Szűcs Imre, a KpluszF Bt. ügyvezetője.
Ezért már a pályázat megírása előtt nagyon fontos az összes kapcsolódó dokumentumot tüzetesen átnézni és értelmezni, mert a feltételek és kizáró okok nem találhatók meg egy helyen. Az egyszerűbb pályázati kiírás utalásai az általános pályázati útmutató pontjaira további fontos feltételeket tartalmaznak.
Az egyik változás, hogy eszközbeszerzésnél például csak olyan kereskedőtől szerezhető be új berendezés, melynek főtevékenysége ennek az eszköznek a gyártása vagy forgalmazása. Rosszul érintheti a vállalkozást, ha nem figyel eléggé erre az apróságnak tűnő feltételre, és ennek okán utasítják el a kifizetési kérelmét.
Lényeges, hogy a projektben az eladónak és a vevőnek nem lehet ugyanaz a székhelycíme, ez főleg azokat érintheti rosszul, akik esetleg egy ipari parkba vannak bejelentve és együttműködnének a pályázatban.
Kétségessé teszi a projektet, ami a kifizetés felfüggesztését vonhatja maga után, ha a pályázó nagy összegű készpénzes számlákat akar elszámoltatni, vagy több kisebb összegű átutalást -nincs meghatározva a "nagyösszeg" és "kisösszeg" mértéke.
A pályázatírók és potenciális pályázók között az is zavart okozott, hogy az évi átlag negyvenmilliárd forinttal gazdálkodó innovációs alapból - amibe az adóhivatal utalja a vállalkozások innovációs járulékait, és az NFÜ kezelésébe került - októbertől leállították a kifizetéseket, holott vannak olyan pályázati konstrukciók, ahol harmadik félnek fizet a támogató, és a kedvezményezett cégek addigra már a beruházások áfa-tartalmát befizették. Jogos a kérdés, hogy akkor mi lesz azoknak a pályázatoknak a kifizetéseivel, amelyek most nyújtanak be?
Vállalkozói negyed - Origó