Újabb városba repül a Wizz Air Budapestről

Közvetlen járatot indít a Wizz Air Budapestről Várnába, bővíti járatainak számát Palma de Mallorcára és június 18-tól Milánó fő repülőterére, Malpensára üzemel Bergamo helyett - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, még folynak a tárgyalások a Budapest Airporttal azzal kapcsolatban, hogy tervezik az egyes terminál bezárását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Váradi József arra számít, hogy a repülőteret üzemeltető Budapest Airporttal megfelelő árban tudnak megállapodni. A fapados légitársaságoknak ugyanis nincs szükségük például üzleti váróra, így annak költségét sem fizetnék meg - fűzte hozzá.
    

Az origo.hu szerdán közölte, hogy bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport, mivel a Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta, a bezárás nem megy egyik napról a másikra, de már értesítették a repülőtér dolgozóit és az üzleteket működtető vállalkozókat is. Ugyanakkor az MTI-nek úgy fogalmazott: még nincs végleges döntés.
    

Váradi Júzsef az MTI érdeklődésére kifejtette: az eddigi foglalások 80 százalék feletti arányt mutatnak, a nyári csúcsidőben pedig várhatóan meghaladja majd a 90 százalékot a kihasználtság. A Wizz Air utasai Budapestről a dél-európa célállomások mintegy 80 százalékát érik el - hangsúlyozta a vezérigazgató.
    

A júniusban Debrecenből Londonba induló járatok foglaltsága a várakozásokat meghaladó mértékű - mondta Váradi József - hozzátéve, hogy várhatóan "további bejelentést" tesznek. Ez Debrecenből vélhetően újabb célállomást, vagy a londoni járatok sűrítését jelentheti.
    

Bergamo helyett azért választották az átszálló utasoknak kedvezőbb Malpensa repülőteret Milánóban, mert az Alitalia megszüntette ottani bázisát, így kedvezőbb költséggel üzemelhet a Wizz Air ezen a repülőtéren, amelyen 42 légitársaság biztosíthat átszállási lehetőséget, akár a tengerentúlra is.
    

A várnai járatnyitást és a Palma de Mallorca-i járatsűrítést az igények indokolják - magyarázta Váradi József. Pisába viszont kevesen akarnak repülni, azért a Wizz Air azt a járatát április 15-én megszünteti.
   

 A vezérigazgató szerint a Malév februári leállásával kialakult árversenynek stimuláló hatása van. A fapados légitársaságok árai sokakat utazásra ösztönöznek - fűzte hozzá magyarázatként. Ez az árversenyben is meglátszik, ezen a nyáron olcsóbban lehet Budapestről repülni, mint tavaly. A Liszt Ferenc repülőtéren üzemelő légitársaságok point-to-point, azaz két város közötti járatain minden bizonnyal több lesz az utas a tavalyinál, igaz, a kieső átszálló utasokat nem biztos, hogy pótolják. Véleménye szerint 2012 nyarát még a kiélezett erős verseny jellemzi majd, de 2013-ban konszolidáltan működik a budapesti légi piac.
    

A Wizz Air, magyar társaságként  hosszú távra tervez Magyarországon - hangsúlyozta Váradi József. "Mi nem jöttünk-mentünk" - utalt arra a vezérigazgató arra, hogy a Ryanair korábban kivonult Budapestről, majd a Malév leállása után ismét megjelent. A Wizz Air 2011-hez képest hárommal több, hat repülőgéppel lesz jelen a budapesti bázisán, s a magyar piacon a tavalyi 1,4 millió utassal szemben 2,3 millióval számol. A foglalkoztatottak száma közvetlenül és közvetve 1.500 volt tavaly, s ez a szám 2.400-ra növekszik.   

A Wizz Air üzleti éve március 31-én záródik. Számokat a társaság továbbra sem közöl - mondta Váradi József -, de annyit elárult, hogy az utasforgalom 15 százalékkal bővült és a bevételek egy év alatt 20 százalékkal növekedtek.  Arra az újságírói kérdésre, hogy a Wizz Air tulajdonosai terveznek-e változtatást Oszkó Péter igazgatósági tagságával kapcsolatban, Váradi József azt mondta, a kinevezése szakmai alapon történt és a munkáját is szakmai alapon ítélik meg.  (MTI)


Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás: