Újévi fogadalom-toplista - nem a boldogság győzött!
A több mint ötezer megkérdezett közül 1057 tette ezt első helyre elhatározásainak, kívánságainak toplistáján. Második lett a boldogság 684 szavazattal (hogy ezt miként vélik elérni, arra nem tért ki a Yahoo amerikai honlap beszámolója.) Harmadik a pénzmegtakarítás 636 szavazattal, negyedik a szerelembeesés (szintén inkább kívánság, semmint fogadalom), amelyet 554-en jelölték meg, ötödik a munkahelytalálás, ez 515 szavazatot kapott. Hatodik helyre került a "többet fogok olvasni" elhatározás, ez 433 megkérdezett számára a legfontosabb.
A hetedik hely gasztronómiai jellegű, ebben az evéssel, ivással kapcsolatos fogadalmak állnak, de nem fogyás céljából, hanem az újdonságok felé való nyitásként - 378-an választották ezt legfontosabb elhatározásuknak. Nyolcadikak a dohányzásról leszokni akarók, 345-en sorolták a feladást fogadalmaik élére. A 9. helyen 266 szavazattal azok vannak, akik minden áldott nap akarnak készíteni egy fotót, a 10. hely 255 szavazattal a maratoni futásra vágyóké.