Újra indul az ÚMVP - új vidékfejlesztési pályázatok

Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mezőgazdasági és kertészeti termelők, erdőgazdálkodók, gazdasági társaságok, mikro-, kis- és középvállalkozások, települési önkormányzatok, nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást a keretből.

 

2010-ben az Európai Unió előírása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium értékelte az ÚMVP félidei tevékenységét. Kiderült, hogy a program összes keretének, mintegy 1300 milliárd forintnak a 80%-át az előző kormányok már lekötötték. A pénzek elosztása sem volt egyenletes, a pályázók 5 %-a vitte el az eddigi  támogatások több mint 60%-át.

A most meghirdetett jogcímek közül először a kedvezőtlen adottságú és a Natura 2000 területeken gazdálkodók nyújthatnak be támogatási kérelmet március végétől. A legtöbb forrást, a teljes összeg 50%-át az ÚMVP I. tengelyében, azaz a mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási és erdészeti ágazat versenyképességének javítására lehet igényelni.

Új jogcímeket is hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), ilyen a tejszerkezet átalakítását kísérő állatjóléti támogatás, amit áprilisban hirdet meg a tárca. Szintén újdonság, hogy juh és kecske elektronikus jelöléséhez is lehet majd hozzájárulást kérni, erre májusban lehet támogatást igényelni.

Régi, közkedvelt jogcímekre is lehet majd pályázni. Májustól a mikrovállalkozásokat és a turisztikai tevékenységek ösztönzését segítő kérelmek adhatóak be. Ősszel hirdeti meg a VM a fiatal gazdák indulását támogató jogcímet. Gazdaságátadási támogatást 2012 elején lehet igényelni.

Az új rendszerben elsőbbséget élvez majd a környezet és tájgazdálkodás, ezen belül is az egyéni, családi kis- és középbirtokoknak lesz meghatározó szerepük. A tárca továbbra is támogatja az önkéntes társulások, szövetkezetek létrehozását, ahogy a több lábon álló gazdaságokat és a mikro-, kis- és középvállalkozásokat is.

Fontos változás, hogy az új pályázatokat a korábbinál jobb ütemezéssel hirdeti meg a minisztérium annak érdekében, hogy az igénylőknek több idejük legyen a felkészülésre. A jogcímrendelet megjelenése és a támogatási kérelmek beadása között új jogcím esetén kettő, réginél egy hónapjuk lesz az ügyfeleknek a pályázati anyag összeállítására.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta: a program értékelésével egyidőben atárca az eljárásrendet is átvizsgálta. Az informatikai rendszer és a források figyelembe vételével gyorsabb, kevésbé bürokratikus, ügyfélbarát rendet alakított ki a minisztérium.

Az államtitkár a megnyitandó jogcímek közül a mikrovállalkozások támogatását és a turizmus fejlesztését segítő pályázatokat emelte ki, amelyek új munkahelyek létrehozását ösztönözhetik. A két pályázat az 5000 fő alatti, nem körzetközpontként működő falvakban lesz elérhető, ez 2772 települést, és 2,8 millió lakost érint. A jogcímek támogatása idén központi forrásból valósul meg. A támogatás magas intenzitású, a beruházás teljes összegének 60-65%-a, egy pályázó maximum 35 millió forintot kaphat. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva a minisztérium igyekszik 6 hónapra rövidíteni a pályázatok elbírálásának idejét. A nagyobb települések és az 5000 lakos alatti körzetközpontok az Új Széchenyi Tervből igényelhetnek hasonló hozzájárulást.

V. Németh Zsolt ismertette, hogy a LEDAER Programon belül már nem csak nemzetközi együttműködésre (konferenciákra, tapasztalatcserékre), hanem annak előkészítésére is lehet majd forrást igényelni. A LEADER-csoportok például az utazás megszervezésére és a szálláshely lefoglalására is kérhetnek majd támogatást.

Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke a szervezetnél történt változásokkal egészítette ki az elmondottakat. A hivatal bevezette a technikai közreműködői hálózatot, ami azoknak az ügyfeleknek jelent segítséget, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval.

A hivatal a kérelmek elbírálásánál három hónapos határidő megtartását tűzte ki célul Fontos változás az is, hogy hiánypótlás esetén az eljárást nem indítják újra, csak felfüggesztik, így az ügyfélnek nem kell még három hónapot várnia a határozatra. A hiányzó dokumentumokat 30 napon belül kell a pályázónak benyújtania.

 

Az ÚMVP lezárásának érdekében az utolsó (kifizetési) kérelembenyújtási időszak 2015. január 31-én ér véget. (Vidékfejlesztési Minisztérium)


A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás: