Újra kell gondolni az egyházfinanszírozási rendszert

Újra kell gondolni az egyházfinanszírozási rendszert, mert a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásához és az annak évenként változó kiegészítéséhez kötött rendszer nem nyújt stabil, kiegyensúlyozott és tervezhető gazdálkodást az egyház számára - hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott interjúban.

Megjegyezte: erre már csak azért is szükség van, mert a kormány célja, hogy a személyi jövedelemadót csökkentse, ami szűkülő lehetőséget adna a későbbiekben az egyháznak. Bölcskei Gusztáv nagy előrelépésként értékelte, hogy az eddigieknél nagyságrenddel több jut az egyházi közgyűjtemények támogatására a jövő évi költségvetésben, amivel elérték a hasonló állami intézményekkel összehasonlítva az egyenlő finanszírozást.

 

Ugyancsak megemelkedett az egyházi épületek rekonstrukciós kerete, a kistelepüléseken dolgozó lelkészek jövedelmének állami kiegészítését pedig nagy segítségként értékelte. Az egyházi szociális intézmények finanszírozását kiegyensúlyozottnak mondta, ami a református nevelőszülői hálózat bővítését is lehetővé teszi. Megemlítette: a református egyház elkészítette a 2014-2020 közötti EU-költségvetési időszakra az általános fejlesztési koncepcióját, amelyet a kormányzatnak át is adtak, valamint örvendetesnek tartja, hogy lesz olyan fejezet, amely az egyházaknak lehetőséget ad az EU-pályázatokra.

 

Kifejezésre juttatta, hogy "a munka neheze csak ezután jön", mert ahhoz, hogy az EU-támogatásokkal élni tudjanak, kész fejlesztési tervekkel kell előállniuk, amelyek az unió elképzeléseihez illeszkednek. Ezek között említette az intézményeik energetikai korszerűsítését, valamint a vallási turizmus fellendítését. Utóbbi téren a magyar-román határ mentén lévő középkori templomok felújítását és turistautak kiépítését magában foglaló fejlesztést már korábban megkezdték. Szólt arról is, hogy a debreceni református oktatási rendszer infrastrukturális megújítása jelenleg is zajlik, ami nem EU-forrásból, hanem a magyar kormány támogatásával valósul meg, négy évre összesen 10 milliárd forintos támogatással.

 

Az első ütem jövő júniusban fejeződik be, melynek során az egykori református főgimnázium épülete újul meg. Rámutatott: ahol jól működő oktatási intézmények kötődnek a gyülekezetekhez, ott jelentősen megpezsdül a hitélet, de az iskolaátvételek terén a református egyház önmérsékletet tanúsított, mert a normatív alapú támogatás megszűntével a kiegészítő normatíva helyébe lépett működési támogatás nem fedezi teljesen a működési költségeket, főleg a kisebb létszámú iskolák esetében, s ezt jelezték az illetékes tárcának is.

 

A kötelezően választható hit- és erkölcstan szeptemberi bevezetésékor a tanulók 51 százaléka választotta ezt az etika helyett, azonban kérdésként merül fel, hogy lesz-e elegendő tanterem az iskolákban, ha már minden évfolyamon tanítják majd a hittant. Ahol eddig a fakultatív hit- és erkölcstan jól működött, ott zökkenőmentesen zajlottak a beiratkozások, de ahol ennek nem volt múltja, ott helyenként komoly ellenállásba ütköztek az iskolaigazgatók részéről - mondta. Megállapította: szinte elhanyagolható azon hitoktatók száma, akik kizárólag ebből élnek, mert nincs egy státusznyi - minimálisan heti 22 - tanórájuk, ezért jellemzően ezt a feladatot a lelkészek látják el. A református püspök reményének adott hangot, hogy a hitoktatás adminisztrációját - mivel azt állami rendelkezésre vezették be - a továbbiakban átvállalja az állam.

 

Erre megvannak a minták, ugyanígy működnek a tábori lelkészi vagy a börtönlelkészi szolgálatok is. A zsinat úgy döntött, hogy takarékossági okokból központilag intézik az ehhez kapcsolódó adminisztrációt, egyrészt azért, hogy az egyházkerületekben, egyházmegyékben ne kelljen erre külön munkakört kialakítani, másrészt, hogy minél kevesebbszer kelljen a fizetéseket utalni, ezáltal pedig banki tranzakciós díjakat spórolnak meg - közölte.

 

A népszámlálási adatokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: egyházszociológiai kutatásuk gyorsjelentése alapján a magukat vallásosnak tartók között a csökkenés aránya felekezetükben mindössze 1,59 százalék, tehát gyülekezeti tagságuk stabil, ugyanakkor a bizonytalanok közül az előző népszámláláshoz képest kevesebben vallották magukat valamelyik egyházhoz tartozónak, ráadásul 25 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik semmilyen választ nem adtak. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a "természetes szekularizáció most ért ide Magyarországra" - fogalmazott.

 

Bölcskei Gusztáv leszögezte: ez feladat elé állítja az egyházat, ugyanakkor minden egyházközségnek megvan az utánpótlása, az elmúlt több évtizedben pedig egyetlen gyülekezetük sem szűnt meg, sőt, több helyen új templomokat és gyülekezeti tereket kell építeni, többek között Debrecen egyik kertvárosi részében. Elmondása szerint a demográfiai válság ezzel együtt kihat a gyülekezetek létszámára is, de az az egyház feladata, hogy a népesedési folyamatokhoz igazítsa a belső struktúráját. Pozitív jelenségnek értékelte, hogy 30 éve még lelkészhiánnyal küzdött a református egyház, ma pedig lényegében minden gyülekezetnek lehet helyben szolgáló lelkésze. Beszámolt arról: a határon túli magyarlakta területek közül a Vajdaság küzd lelkészhiánnyal, ide Csongrád megyéből küldenek ki lelkipásztorokat.

 

Ezenkívül a kórházakban szeretnének a mostaninál intenzívebben jelen lenni, a roma lelkészek képzésében pedig a roma szakkollégiumi hálózat jelent további lehetőségeket, ugyanakkor ezt az állam egyelőre nem normatív úton támogatja, holott ez lenne a legcélszerűbb - vélekedett.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: