Újrabefektetési programot indít a külgazdasági hivatal

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) ősszel indítja újrabefektetési (reinvest) programját, amelynek fő célja, hogy szektoronként beazonosítsák a kiemelt nagyvállalatokat, feltérképezzék újrabefektetési terveiket, és együtt meghatározzák a lehetőségeket - mondta Dobos Erzsébet, a hivatal elnöke szerdán Budapesten.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) "Mitől vonzó Magyarország?" című konferenciáján Dobos Erzsébet hangsúlyozta: az újrabefektetési program keretében felmérik az újraberuházási szándékot és a vállalati elégedettséget is, valamint programtervet dolgoznak ki a beruházni szándékozó cégekkel.


Dobos Erzsébet elmondta, hogy a Magyarországon már jelenlévő cégek többsége újra szeretne befektetni Magyarországon, példaként említette, hogy egy felmérés szerint a német vállalatok 83 százaléka tenne így. Hangsúlyozta: Magyarország még mindig vonzó befektetési célpont, és a befektetőkkel állami intézményként a HITA foglalkozik, a befektető kereséstől, az ide települt befektetők informálásáig, valamint az utógondozási feladatokig. Elmondta, hogy a HITA kezelésében jelenleg közel 70 befektetési projekt zajlik, és ez az előző évekhez képest jelentős növekedést jelent.
    

Az új befektetések és a már itt lévő befektetők invesztíciói nagymértékben hozzájárulnak a kormány által kitűzött egymillió munkahely létrehozásához - mondta Dobos Erzsébet. Az elnök beszélt arról is, hogy a befektetés-ösztönzésben a HITA kiemelt ágazatként kezeli a biotechnológiát, az informatikát, az elektronikát, az autóipart, valamint a szolgáltató központok létrehozását.  Hozzáfűzte: ezek az ágazatok jelentősen hozzájárulnak a magyarországi kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséhez és új munkahelyek létrehozásához, ösztönzik a kutatás-fejlesztést, és magas hozzáadott értéket jelentenek.
    

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta: az ország közvéleményére, de a politikusokra is rendkívüli módon jellemző volt az utóbbi időben, hogy igazodási, megfelelési kényszerből folyamatosan azt monitorozták, hogy bizonyos kérdésekben, lépésekben - akár gazdaságpolitikai, akár turisztikai - mit gondol róluk a külföld.
    

Ezzel a felfogással Kovács Zoltán szerint nem azért kell szakítani, mert nem fontos a külföld véleménye, hanem mert csak akkor sikerülhet a strukturális problémák megoldása, ha az igazodási kényszerrel sikerül szakítani.  A év első féléve kiváló példája annak, hogy ez elindult, az uniós elnökség adta feladatokat Magyarország kiválóan látta el - mondta az államtitkár.
    

Hetényi Márk, a Flextronics regionális pénzügyi igazgatója elmondta: a cég közel 20 éve van Magyarországon, 12.000 munkavállalót foglalkoztat az országban. Tavaly 2,6 milliárd dolláros árbevételt ért el a cégcsoport, amely az előző évhez képest 53 százalékos növekedést jelent. A magyar leányvállalat a cégcsoporton belül a harmadik legfontosabb termelő bázis Kína és Mexikó után - mondta Hetényi Márk.
    

Az igazgató szerint Magyarország befektetési szempontból számos előnnyel rendelkezik, ilyen az elhelyezkedés, a logisztika, a tapasztalat, a jó közlekedési és oktatási infrastruktúra, valamint, hogy költséghatékonyan lehet magasabb hozzáadott értéket előállítani. Úgy vélekedett: jobban össze kellene hangolni az állam és a vállalatok imázstevékenységét, erősíteni kell az oktatásban a reáltudományokat, valamint egyszerűsíteni kell a bürokráciát, a szabályozást.
    

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy a kreatív ipar egy olyan terület, amelyben Magyarországnak a régióban jó esélyei vannak, akár regionális központtá is válhat. Úgy vélekedett, hogy a minőségi turizmust kell fejleszteni, mert a turisták költéseit így lehetne növelni, és az így Magyarországra érkező turisták válhatnak később befektetővé. (MTI)


Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás: