Uniós munkavállalás - London még tovább szigorítaná a szociális ellátást

Jelentősen még tovább szigorítaná az uniós társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátásának nem egészen két hete megszigorított szabályozását a brit kormány.

Uniós munkavállalás - London még tovább szigorítaná a szociális ellátást

A kormányzó Konzervatív Párt csaknem száz képviselője pedig olyan törvényt követel, amely lehetővé tenné az EU-jogszabályok vétóját a brit parlament számára. Iain Duncan Smith munka- és nyugdíjügyi miniszter a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: szeretné elérni, hogy az Európai Unió más tagországaiból érkezők elől akár két évre is el lehessen zárni a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásait.

 

Duncan Smith szerint lehetővé kell tenni, hogy a brit kormány a szociális juttatások hozzáférhetővé tétele előtt megkövetelhesse az uniós bevándorlóktól "Nagy-Britannia iránti elkötelezettségük demonstrálását", valamint annak bizonyítását, hogy életvitelszerűen, hosszabb ideje tartózkodnak az országban, dolgoznak és hozzájárulnak a brit gazdasághoz. A szakminiszter szerint az átmeneti időszak "lehet egy év, lehet két év", és a brit kormány ennek letelte után minősítené jóléti ellátásra jogosult nagy-britanniai lakosnak a külföldi EU-munkavállalókat.

 

A Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció sorra jelenti be a külföldi EU-munkavállalókra vonatkozó szigorítási terveket, amelyek közül több az év első napján életbe is lépett. A uniós országokból érkezők például nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában immár nem igényelhetnek álláskeresőknek járó szociális juttatásokat, és a három hónap leteltével is legfeljebb hat hónapig kérhetnek ilyen jellegű támogatást. Ezt a tilalmi határidőt terjesztené ki akár két évre a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter.

 

Iain Duncan Smith közölte a The Sunday Timesnak adott nyilatkozatában, hogy már megkezdte a "szociális turizmus" elleni közös fellépéshez a "szövetségesi hálózat" kiépítését, bevonva mások mellett Németországot, Olaszországot, Hollandiát és Finnországot. A brit szakminiszter szerint az Európai Bizottság az egyes tagországok akarata ellenére próbálja "ráerőltetni" az unióra a "totális mozgásszabadságot". Duncan Smith ezzel kapcsolatban külön is bírálta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztost, aki a miniszter szavai szerint "megszállottan hajtja ezt az ügyet" a tagállamok, különösen Nagy-Britannia ellenében.

 

London az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt az utóbbi hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor Lászlóval, akinek többszöri bíráló nyilatkozatait már korábban is éles ellenkritikával fogadták brit politikusok. Visszautasította ugyanakkor a brit kormány által az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás alapelvének módosítására megfogalmazott igényeket az Európai Parlament elnöke is. Martin Schulz a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapnak kijelentette: az unión belüli szabad mozgás elvének érvényesítése az EU egyik legnagyobb sikere.

 

"Ez alapelv, és ugyanúgy nem képezi újratárgyalás alapját, mint ahogy az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának elve sem újratárgyalható" - fogalmazott az EP német szociáldemokrata elnöke. Iain Duncan Smith a The Sunday Timesnak mindazonáltal kijelentette: az EU-n belüli szabad mozgás nem jelentheti azt, hogy bárki szabadon kiválaszt magának egy országot, ahol a legjobb szociális ellátásban részesülhet, munkanélküliként, sőt bármilyen álláslehetőség kilátása nélkül odautazik és az első napon benyújtja igényét a szociális juttatásokra.

 

A brit szakminiszter szerint az Európai Bizottság ennek lehetővé tételét követeli a tagországoktól. A kormányzó brit Konzervatív Párt 95 alsóházi képviselője - a frakció csaknem egyharmada - vasárnap nyílt levelet intézett David Cameron brit miniszterelnökhöz, olyan törvénymódosítást követelve, amelynek alapján a brit parlament útját állhatná az EU-jogszabályok nagy-britanniai érvényesítésének, és már meghonosított uniós törvényeket is megsemmisíthetne, ha azok Nagy-Britannia nemzeti érdekeit veszélyeztetik.

 

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap által ismertetett levél szerint egy ilyen törvénymódosítással a brit kormány ismét saját hatáskörébe vonhatná az ország határainak ellenőrzését és megszabadíthatná az üzleti szférát az EU által rárakott terhektől. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője vasárnap közölte, hogy a kormányfő "alaposan tanulmányozni fogja" a felvetést. A szóvivő hozzátette ugyanakkor, hogy az uniós egységes piac működésképtelenné válna, ha az egyes tagállamok parlamentjei rendszeresen és egyoldalúan megsemmisítenének EU-jogszabályokat.


Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: