Uniós programmal segítenének az Elcoteq-dolgozóknak

A Baranya megyei munkaügyi központ programot dolgoz ki a most állását veszített másfél ezer Elcoteq-dolgozó megsegítésére - hangzott el a pécsi önkormányzat Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottsága csütörtöki ülésén.

Kővári János, a testület elnöke hangsúlyozta: a kialakult helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván az érintettek, így a város részéről is a munkájukat elvesztettek hatékony megsegítése, és új alapokon nyugvó termelő tevékenység folytatása érdekében. Krippl Zoltán, a vállalat pécsi egységének jogi és kommunikációs felelőse a bizottsági ülésen arról számolt be, hogy a csőd bejelentése óta gyakorlatilag kiürült az Elcoteq gyártósora; a dolgozók kilencven százaléka állásidőn van otthon, s csak 120-150 ember végez munkát a gyár területén.

 

Ezerötszáz embert csoportos leépítés keretében bocsátanak el - mondta. Krippl Zoltán kiemelte: az anyacég magyarországi leányvállalata az idén még a harmadik negyedévben is nyereséget produkált. Az anyacég azonban jelentős kölcsönt vett fel, fedezetként pedig a leányvállalatokat ajánlották fel. A pécsi üzemről elmondta: az eszközök a hazai leányvállalat tulajdonában vannak, tehát az Elcoteq szabadon rendelkezhet felettük.

 

Közölte, a dolgozók igényeinek kielégítése a hazai jogszabályok szerint történik majd, mindent megtesznek azért, hogy az eddig elmaradt járandóságokat, elsősorban a végkielégítéseket kifizessék. Janovics László, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója arról számolt be, hogy már a nyáron megkezdték egy program kidolgozását a munkavállalók számára, akkor még 500 ember elbocsátásáról volt szó. Most átdolgozzák ezt az EU-s pályázatot, immár több mint 2000 főre.

 

Tájékoztatása szerint sikeres pályázat esetén álláskeresési juttatást, képzést tudnak biztosítani, a vállalkozóvá válást segíteni a közel egymilliárdos támogatásból. A Brüsszeltől remélt támogatás feltétele, hogy a pályázók igazolják, hogy a munkáltató nehéz anyagi helyzete a gazdasági válságra vezethető vissza. Janovics László szerint még nem lehet tudni, hogy mikor bírálják el az anyagot, tudomása szerint Magyarországról ilyen jellegű pályázat még nem érkezett az unióhoz.

 

Kővári János jelezte, a város felajánlja segítségét a munkaügyi központnak, s vele együttműködve szeretné véglegesíteni az uniós pályázatot. Hozzátette: Pécs befektetési portfólióját a következőkben a most felszabadult munkaerővel együtt kívánják hirdetni, s adókedvezményeket is biztosítanának olyan új befektetők számára, akik vállalják a most állástalanná vált dolgozók alkalmazását. Az elektronikai termékeket előállító finn Elcoteq idén június végén jelentette be, hogy nem tudja határidőre fizetni hiteleit, júliusban pedig úgynevezett kontrollált vezetést kért a luxemburgi jog alapján, hogy tovább működhessen.

 

A társaság nehéz helyzetét a világgazdasági válsággal, illetve azzal magyarázta, hogy legnagyobb partnere, a Nokia szerződést bontott vele. A cég befektető bevonásával próbált volna javítani helyzetén, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. Mintegy másfél héttel ezelőtt jelentették be, hogy befejezi a termelést és elbocsátja másfél ezer dolgozóját Pécsett. Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, ahol 2003 és 2008 között 13,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg. A cég leányvállalata Pécsen korábban három telephelyen működött, a válság előtt még 7 ezer embernek adott munkát. (MTI)

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás:

Ígéretesen indul a Jónak lenni jó! kampány

Már néhány nappal az indulás után több mint 15 millió forint gyűlt össze a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányában, amely ezúttal a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekek támogatása érdekében zajlik - mondta a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vasárnap reggel.
2025. 11. 10. 07:10
Megosztás:

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás: