Uniós támogatással alakított ki iparterületet a Ver-Bau Kft.
Szabó Tünde, a cég gazdasági referense elmondta: a kecskeméti vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében a tulajdonában levő, ipari besorolású ingatlanjait fejlesztette annak érdekében, hogy azokat piacképessé tegye. A Delta Iparterület a növekvő kecskeméti igények kielégítését segíti, a fejlesztési terület zöldmezős övezet, 82 976 négyzetméter.
Itt termelő infrastruktúra- és alapinfrastruktúra, valamint szolgáltatásfejlesztést valósított meg a kft. Az előzetes piaci felmérések szerint a beruházást követő harmadik év végére 7 vállalkozás települ ide, a vállalkozások által foglalkoztatott létszám eléri a 17 főt. A kft. fő tevékenysége az egyéb speciális szaképítés, ezen belül elsősorban ipari létesítmények, termelő üzemek, gyártócsarnokok építése, átalakítása és felújítása, ipari padlók kivitelezése.
A cég 2012-ben 4,9 milliárd forint árbevételt ért el, amit 2013-ban 6,9 milliárd forintra növelt, adózott eredménye 325 millió forintról 678 millió forintra emelkedett. A 2013-as árbevételt alapvetően meghatározta az, hogy a Kecskeméten zöldmezős beruházással új gyárat és kutatóközpontot épített Knorr-Bremse a kft.-t választotta a közel 4 milliárd forintos fejlesztés generálkivitelezőjének.
A cég részt vett az M0-ás körgyűrű valamint a Liszt Ferenc Repülőtér építésében is. A cég tulajdonosa Versegi János kecskeméti vállalkozó, aki 1985-ben alapította a társaságot. Ma közel 90 a társaság állandó dolgozóinak a létszáma. Az alkalmazottak 65 százaléka fizikai, 35 százaléka irodai és mérnöki beosztásban dolgozik. (MTI)