Útépítések az Új Széchenyi Terv keretében

A kormány döntése értelmében az Új Széchenyi Terv keretében megvalósul az M43-as gyorsforgalmi út megépítése Makó és a román határ között, illetve a 4. számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti útszakaszának, valamint a Vas és Zala megyei 76. számú főút bizonyos szakaszainak burkolaterősítése.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pénteki közleménye szerint a 4. számú főút várhatóan 2012 végére fejeződik be 1,1 milliárd forintból, míg a 76. számú főút 2013 év végéig készülhet el 900 millió forintból. Az M43 gyorsforgalmi út Makó-Csanádpalota, Nagylak-országhatár közti 23,1 kilométeres szakasz kivitelezésének eredményeképpen Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak települések mentesülhetnek az átmenő forgalomtól. A kivitelezés várhatóan 2014-ben befejeződik és költsége 65 milliárd forint, amelynek 61 százaléka európai uniós forrásból 39 százaléka magyar forrásból valósul meg.

 

Mivel a beruházás nagyprojektnek minősül, így azt az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A kormány 2011. október 14-i határozatában arról döntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyújtsa be a pályázati dokumentációt Brüsszelbe - közölte az ügynökség. A kivitelezés magában foglalja az autópálya 2-szer 2 forgalmi sávval és leállósávval való kiépítését, a kapcsolódó műtárgyak, pihenőhelyek csomópontok megvalósítását.

 

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló fejlesztés Románia magyarlakta területeinek gyorsabb és biztonságosabb elérhetőségéhez járul hozzá. A gyorsforgalmi útszakasz kiépítése a társadalmi és gazdasági kapcsolatok élénkítését, erősödését segíti elő a határmenti térségekben. A fejlesztésekkel szélesíthető a kétoldalú együttműködés a kereskedelem, a turizmus és a közlekedés területén - áll a közleményben. Az építési munkák során a helyi vállalkozók bevonásával további munkahelyek teremtése várható.

 

A projekt megépítése után az üzemeltetés is új munkahelyeket teremt. A 4. számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti útszakasz burkolatának megerősítése várhatóan 2012 végére fejeződik be. A főút fontos szerepet játszik a Budapest-Záhony közötti távolsági forgalom levezetésében, így jelentősen hozzájárul a teher- és a nehéz tehergépjármű forgalom zavartalan közlekedéséhez.

 

A Vas megyei főút megerősítése 2013 második félévére várható. A projekt megvalósítását indokolja, hogy a főút fontos regionális kapcsolatot jelent az M7-es autópálya és a 86-os főút között, összekötést biztosítva az észak-nyugati és déli területek között. A közlemény szerint a közúti fejlesztések eredményeképpen a nagyobb teherbíró képességű főutakon megnő az egy jármű által elszállítható rakomány mennyisége, amely következtében csökken a fajlagos energiafelhasználás. Az útminőség javulása és az elkerülő utak egyenletesebb haladási sebességet tesznek lehetővé, ami csökkenti az energia-fogyasztást, továbbá a fejlesztés révén javul a főúthálózat műszaki állapota és közlekedésbiztonsági helyzete. Mindkét projekt 85 százaléka európai uniós forrásból, míg 15 százaléka magyar költségvetési forrásból valósul meg. (MTI)


Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás: