Üzlet-e a webáruház, vagy csak reklám?

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sürgős szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) illetékes vezetőivel, mivel a hatóság a közelmúltban több webáruházat is jelentős mértékű, esetenként félmillió forintos bírsággal sújtott, lényegében azon az alapon, hogy a webáruház nem üzlet, hanem pusztán reklám.

Néhány napja egy blogbejegyzés nyomán futótűzként terjed el internetes szakmai körökben, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság arra hivatkozva bírságolt meg 500 ezer forintra egy céget, hogy annak internetes kereskedelmi oldala, azaz webshopja valójában egyszerű reklám. A pontos körülmények megismerése érdekében a SzEK.org megszerezte az NFH elmarasztaló határozatát és az Ormós Ügyvédi Irodával közösen áttekintette azt.

 

Az NFH határozatában amiatt marasztalt el egy szexuális termékeket árusító webáruházat, mert annak tartalmát – azaz a termékkatalógust – a reklámtörvény (Grtv.) szerinti reklámnak minősítette. Márpedig a Grtv. 9. § (3) bekezdése szerint tilos az olyan áru reklámja, amely rendeltetése a szexuális ingerkeltés. Az NFH – az üzemeltető érvelésére reagálva – külön foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a Grtv. 9. § (4) bekezdése alapján nem kell alkalmazni a fenti tilalmat magán a szexuális terméken, illetve a szexuális termékeket árusító üzleten belül elhelyezett reklámra. Az NFH a bírság indoklásában erre válaszként kifejtette: „Az eljárás alá vont internetes oldalon közzétett ajánlat tartalmánál fogva árut népszerűsítő reklámtevékenységnek minősül.” Azaz a bírság alapjául alapvetően az szolgált, hogy az NFH jogértelmezésében a webáruház nem tekinthető üzletnek!

 

Az eset újabb, a hazai e-kereskedelem normális működését akadályozó törvényi ellentmondásra vetett fényt, ugyanis az üzlet jogszabályi fogalma csak a fizikai értelemben vett üzletre korlátozódik. A kereskedelemről szóló törvény – amelyben nem szerepel sem az internet, sem az elektronikus kereskedelem fogalma – szerint az „üzlet: kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak.” Az NFH erre a fogalomra támaszkodva minősítette a webáruház tartalmát olyan reklámnak, ami nem üzletben található.

 

A helyzetet az teszi abszurddá, hogy így teljes mértékben lehetetlenné válik a szexuális termékek internetes értékesítése, hiszen gyakorlatilag nem végezhető ez a tevékenység jogszerűen, ha a terméket nem lehet megjeleníteni a weboldalon. A SzEK.org véleménye szerint ez nyilvánvalóan nem felel meg a jogalkotó eredeti szándékának, ami vélhetőleg arra irányult, hogy – az online világot tekintve – más, nem az elektronikus értékesítés helyeként szolgáló honlapokon (pl. egy közösségi- vagy hírportálon) ne jelenhessen meg olyan banner, ami szexuális termékek képét tartalmazza, illetve azok megvásárlására ösztönöz.

 

A fent vázolt helyzet megoldása érdekében a SzEK.org szakmai egyeztetést kezdeményez az NFH illetékeseivel, illetve fellép a szükséges törvénymódosítások érdekében. A SzEK.org, mint az egyetlen magyarországi e-kereskedelmi szakmai szervezet, arra kéri az NFH-t, hogy mindaddig, míg sikerül megoldást találni a nyilvánvalóan abszurd helyzetre, függessze fel az érintett internetes kereskedők elleni eljárásokat - olvasható a SzEk.org közleményében.

 

 

 

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás: