Vakcinaútlevél - Magyarország vakcina útlevele az első között

A koronavírus válság kezelésében és a gazdasági károk elhárításában nagy szerepe lesz várhatóan a vakcinaútlevélnek, melynek fejlesztése Magyarországon a világon az elsők között halad - számolt be weboldalán a Magyar Nemzet. Minden magyar állampolgár számára elérhetővé válhat a jövőben a vakcinaútlevél, ha a fejlesztés befejeződik. A vakcina útlevél alapvető célja az lenne, hogy igazolni tudjuk a koronavírus (Covid) védettségünket (vírusteszt eredményekkel vagy a kapott védőoltási igazolással).

Vakcinaútlevél - Magyarország vakcina útlevele az első között

A lapnak Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság egyik főigazgató-helyettese azt mondta: az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgárnak elérhetővé válik.

A Magyar Nemzet cikke szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok - okostelefonjuk segítségével - az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll az esetleges fertőzés veszélye.

Ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút - sorolta a példákat. A főigazgató-helyettes elmondta: az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírustesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján.

Kiemelte: az applikáció azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is szerepelnek az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat nem jeleníti meg.

"Mint megtudtuk, nemcsak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható" - közölte a főigazgató-helyettes.

A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra Szabó Bálint úgy reagált: "azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mindenkinek számolnia kell".

Azt mondta, ezt az állapotot "megnyugtató módon kell kezelni" addig, amíg az úgynevezett nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is. "Nekünk most megvan az az esélyünk, hogy újra megnyíljanak a lehetőségek azok számára, akik már átestek ezen a fertőzésen, vagy tudják igazolni védettségüket" - mondta, hozzátéve: bíznak abban, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben.

A Magyar Nemzet cikkében azt írták: az alkalmazás - adatvédelmi szempontból megfelelő módon - azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a taj-számával, de szükség esetén az adatbiztonság tovább fokozható a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival). Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírustesztek eredményei, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást.

Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél belföldön és külföldön is használható, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos védettségéről a koronavírussal sszemben - olvasható a cikkben.

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás: