Várakozások alatt a Banco Bilbao nyeresége
A cég tőkemegfelelési mutatója 11,2 százalékra emelkedett a decemberi 10,8 százalékról, ami pozitív hír. Ugyanakkor a kétes kintlévőség a decemberi 5,1 százalékról 5,3 százalékra növekedett. Egyelőre tehát még odébb van a lassulás, másrészt az alacsony értéknek lehet örülni, hiszen az adat messze a spanyol bankrendszer átlaga alatt van. Persze ez annak köszönhető, hogy az operáció egy jelentős része Európán kívül van. A bank árfolyama a délelőtti kereskedésben 1,2 százalékos csökkenést mutat.
Banco Bilbao részvény
Ha az eladott eszközöket nem vesszük figyelembe, akkor az eredmény nagyjából a tavalyi szinten alakult, valamivel 1 milliárd euró fölött. A nem folytatódó operációból viszont jelentős, több mint 800 millió eurós profit jött idén. Ez azt jelenti, hogy a cég eredménye várhatóan hasonló szinten fog alakulni a második negyedévben, mint egy évvel korábban. Az eredmény összességében nagyjából a vártnak megfelelő. Az üzleti környezet Latin-Amerikában javul, miközben Spanyolországban gyenge. Így a latin-amerikai eszközök, amelyek könnyebben eladhatók, s hozzák a profitot, kalapács alá kerülnek, hogy a spanyol lyukakat foltozza a bank.
Ez nem jó folyamat, hiszen a rosszat kellene eladni, s a jót megtartani. Ha viszont végre magára talál a spanyol operáció, akkor ez a stratégia végül is gyümölcsözőnek bizonyulhat. Ennek már látható jelei is vannak, hiszen a spanyol banki operáció 569 millió euró nettó profitot hozott a tavalyi 370 millióval szemben. Spanyolország esetében az ingatlan üzletág az, amely visszahúzza a teljesítményt - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.