Véglegesítették az MNB növekedési hitelprogram részleteit

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa keddi eseti ülésén véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden.

Véglegesítették az MNB növekedési hitelprogram részleteit

A jegybankelnök egyben arról tájékoztatott, hogy "heteken belül" döntés születhet a kéthetes MNB-kötvény betétté alakításáról. Matolcsy György közölte azt is, hogy a bankokkal való egyeztetések következtében döntés született arról, hogy a kis- és középvállalatoknak nyújtandó kedvezményes hitelt a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalék kamatmarzs plusz garanciadíj mellett folyósíthatnák.

 

Hozzátette, a teljes program 2014 első felére is áthúzódva 0,7 százalékponttal is javíthatja a GDP-t. A kedvezményes hitelek fedezetéül a jegybank által a kereskedelmi bankoknak nyújtott hitel maximális futamideje 10 év lehet.

 

A kisbankokat részesítik előnyben a kkv-knak szánt kedvezményes hitelkeretet biztosító jegybanki hitelprogramban - jelentette be Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Kifejtette: a keretösszeg allokálásánál az úgynevezett kártyaelosztásos technikát alkalmazzák annak érdekében, hogy ne a jelenlegi piaci struktúrát betonozza be a jegybank. Hozzátette: a kkv-k a hitelállományuk legalább 5 százalékával pályázhatnak, és lehetőségük lesz mind az új hitelek, mind a devizahitelkiváltás esetében bankváltásra.

 

A Növekedési Hitelprogram célja

 

Az MNB Növekedési Hitelprogramja a monetáris politika szerves részét képezi. A program keretében a jegybank a monetáris eszköztár segítségével likviditást nyújt a bankoknak, annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások hitelezésében megfigyelt zavarokat enyhítse. Mivel Magyarországon nincs fejlett kötvénypiac ezért más jegybankoktól eltérően az MNB nem eszközvásárlási program indításával, hanem a bankrendszeren keresztül támogatja a kis- és középvállalkozások hitelezését, mely a hosszú távú gazdasági növekedésnek alapvető feltétele.

 

A gazdaság sérülékenységének csökkentése érdekében a Növekedési Hitelprogramnak ugyancsak célja ország rövid lejáratú külső adósságának csökkentése, amelynek eredményeképp mérséklődhet a devizatartalék-igény és a kéthetes jegybanki kötvény állománya.

 

A program fontosabb jellemzői

 

A Növekedési Hitelprogram három pillérből áll. A program főbb jellemzőit az MNB a pénzügyi szektor és az üzleti szféra képviselőivel folytatott tárgyalásokat követően véglegesítette, és a technikai megvalósítás kidolgozása is hamarosan lezárul.

 

Az első pillér keretében az MNB három hónapon keresztül (június 1-től augusztus 30-ig), 250 milliárd forint keretösszeggel, fedezet biztosítása mellett refinanszírozási hitelt nyújt a monetáris politikai partnerkör tagjai számára. A jegybank a refinanszírozási hitel nyújtásához fedezetként - haircut alkalmazása mellett - a kis- és középvállakozásoknak a Növekedési Hitelprogram keretében nyújtott hiteleket is elfogadja. A refinanszírozási hitel kamata a teljes futamidőre 0%. A partnerkör tagjai számára a jegybanki refinanszírozási hitel egyenlő feltételek mellett érhető el, a részvétel önkéntes. Az első pillérben részt venni kívánó hitelintézetek a kedvezményes kamatozású jegybanki finanszírozást kis- és középvállalkozások hitelezésére fordíthatják legfeljebb 2,5 %-os kamatmarzs felszámítása mellett. A kamatmarzsnak tartalmaznia kell minden díj- és jutaléktételt, valamint az esetlegesen igénybe vett hitelgarancia költségét is. A hitelintézeteknek nyújtott refinanszírozási hitel kezdeti futamideje legfeljebb 10 év, és megegyezik a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek futamidejével, amelyet a hitelintézetek ezen belül szabadon alakíthatnak a vállalkozások igényei szerint. A kis- és középvállalkozások a kedvezményes kamatozású hitelt kizárólag beruházásra, forgóeszköz-vásárlásra, EU-s támogatás önrészére és előfinanszírozására, illetve ilyen célú hitelek kiváltására fordíthatják. Hitelkiváltás esetén a kedvezményes kamatozású hitel igénybevétele nemcsak az eredeti hitelt nyújtó hitelintézetnél, hanem a programban résztvevő hitelintézetek mindegyikénél lehetséges.

 

A Növekedési Hitelprogram második pillérének keretében az MNB kis- és középvállalkozások fennálló devizahiteleinek forinthitellé alakításához biztosít refinanszírozási hitelt. A finanszírozási hitel jellemzői és igénybevételének feltételei megegyeznek a program első pillére esetében ismertetettekkel. Amennyiben a kiváltó hitel felvétele ugyanannál a hitelintézetnél történik, ahol a vállalkozás devizahitele volt, az MNB devizát bocsát a hitelintézet rendelkezésére piaci áron a devizatartalék terhére annak érdekében, hogy a devizavásárlás ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában. Ennek feltételeként a hitelintézetnek vállalnia kell, hogy a jegybanktól vásárolt devizát rövid lejáratú külföldi forrásai visszafizetésére fordítja. Az MNB által biztosított devizakonverzió következtében az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.

 

A Növekedési Hitel Program harmadik pillérének célja a magyar gazdaság bruttó külső adósságának, illetve az MNB kéthetes kötvényállományának csökkentése. A kéthetes kötvényállomány csökkenése az alábbi két csatornán keresztül következhet be.

 

Az MNB a devizatartalék terhére – a tartalékmegfelelést messzemenőkig figyelembe véve - devizacsere ügyletekkel segítheti a hitelintézetek rövid külső devizaforrásainak leépülését, melynek eredményeként a kéthetes kötvény állománya szintén csökken. Az MNB szakértői szintű felmérései alapján a devizacsere ügyletek iránt a hitelintézetek részéről számottevő érdeklődés mutatkozhat. Az árazási és egyéb technikai kérdések a pénzpiaci szereplőkkel történő egyeztetések mentén alakulnak ki.

 

Az államadósság finanszírozásának eltolódása a forint alapú finanszírozás irányába – amiről az  Államadósság Kezelő Központ dönthet - szintén támogathatja kéthetes kötvényállomány csökkenését. Az elmúlt időszakban mind a forint hozamokban, mind a devizakötvény-hozamokban érezhető csökkenés következett be, és ezzel párhuzamosan a forint és a deviza állampapírok közötti hozamkülönbözet is mérséklődött. Ennek következtében az állam finanszírozásában a korábbiakhoz képest erősen felértékelődött a forint alapú forrásbevonás lehetősége, amely a Növekedési Hitelrogram harmadik pillér céljaival összhangban szintén csökkentheti a fölös forintlikviditást és a kéthetes kötvény állományát.

 

A Növekedési Hitelprogram ütemezése

 

A Monetáris Tanács 2013. április 4-i ülésén döntött a Növekedési Hitelprogram elindításáról. A bejelentést követően a jegybank egyeztetett a hitelintézetek képviselőivel a program részleteiről, s 2013. április 30-i ülésén a Monetáris Tanács az egyeztetések során kapott visszajelzéseket is figyelembe véve határozott a Növekedési Hitelprogram fontosabb paramétereiről. 2013 májusa folyamán publikálásra kerül a részletes terméktájékoztató, a jegybank megköti a keretszerződéseket a hitelintézetekkel, és hitelkereteket allokál a programban résztvevő hitelintézetek számára. A kedvezményes hitelnyújtás a kis- és középvállalkozások számára május 28-tól, míg a jegybanki refinanszírozás igénybevétele június 4-től kezdődően 3 hónapon keresztül lehetséges. A program 2013. augusztus 30-án zárul, a Monetáris Tanács összefoglaló értékelése pedig 2013. szeptemberében várható.

 

A jegybank folyamatosan ellenőrizni fogja a Növekedési Hitelprogramban megfogalmazott feltételek betartását, különös tekintettel a jegybank szándékától eltérő felhasználás kiszűrésére. A program igénybevételének és a hitelezésre gyakorolt hatásának elemzését követően a Monetáris Tanács az egyes pillérekre meghatározott keretösszegeket megemelheti.


Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás: